2014-10-31

Prósza - serpenyőben sütve

Folytatódnak Juci Nagynéném receptjei - most egy sós került terítékre. Krumpliprósza.

Pár szem meghámozott krumplit nyersen apróra reszelek. Hozzáadok egy tojást, sót, apróra vágott vöröshagymát, kis pohár kefirt vagy joghurtot, pár kanál lisztet. Folyós galuskatészta állagot kaptam.


Serpenyőbe kevés zsíron vagy olajon mindkét oldalát megsütöttem, 2-3 db-ot egyszerre.


Z grillezett csirkeszárnnyal és hagymás uborkasalátával,


én lecsóval ettem.


Jól viselkedett mindkét állaggal.
A karácsonyi trakta után vagy épp előtt gyors vacsora vagy ebéd lehet. Bár szerintem nem szabad addig várni a kipróbálásával.
Akár reszelt sajttal megszórva és fokhagymás-tejfölös mártogatóssal ma este is pompás.

2014-10-30

Stefánia szelet

Juci Nagynéném receptes füzetéből származik az a finomság.


Hozzávalók:
a tésztához: 12 dkg zsír, 10 dkg porcukor, 2 tojás sárgája, 2 kanál tejfel, 30 dkg liszt
a töltelékhez: 4 tojás sárgája, 15 dkg cukor, 10 dkg őrölt dió, 6 tojás fehérje, egy kis rum

A tészta hozzávalóit összegyúrtam, a tésztát két részre osztottam. Az egyik, kinyújtott tésztalappal kibéleltem egy tepsit.


Lett egy kis pereme is, de nem szükséges.
Elkészítettem a tölteléket, majd a tésztára öntöttem.


A második adag tésztát is kinyújtottam és ráborítottam a töltelékre. Hústűvel megszurkáltam.


Előmelegített sütőben barnulásig sütöttem. A tojáshab miatt a tészta szépen megemelkedett, majd a sütőből kivéve visszaereszkedett. A még forró tésztát porcukorral meghintettem.


Langyosra hűtve felvágtam. Hmmmmm - isteni finom.
Másnap és harmadnap is pompás, porhanyós. Mákkal töltve is próbája lészen!



Karácsonyi süti tesztelve. Menüben helyet kapott. Előkelő helyet.

2014-10-29

Tennivalók

Ha a sós ropogóssal már sikerült elindítani magamban az agyrágó bogarat Karácsony ürügyén, akkor gyorsan ide is írok egy hevenyészett listát a teendőkről magam és esetleg mások segítségére. A sorrend sem nem fontossági, sem nem időrendi - csak egy sorrend:

- bejelentkezni a fodrászhoz (ezt én már holnap letudom, kozmetikushoz ...

- karácsonyi menü megtervezése - figyelembe veendő mindenki kívánalma. Nálunk például többen nem eszik a halat, de erre már kitaláltam egy okosságot: leveles tésztából halformákat kiszúrok, így - jó Mátyás király és a lány módjára - mindenki eszik is halat, meg nem is.
A menü - fagyasztható - hozzávalóinak beszerzésével ne várjuk meg az utolsó pillanatot; novemberben már megvehetjük, előkészíthetjük. 

- ajándékok kigondolása - beszerzése: itt sem szükséges megvárni a december 22-ét. Persze az igazán gondosak már háromnegyedig kipipált listával rendelkeznek. Én nem. Sajnos idén sem, pedig .... na mindegy, majd jövőre.

- kiválasztani a ruhát - felpróbálni - ha esetleg (véletlenül, mondom véletlenül, mert a szekrényben összement) valahol szorítana, vagy furcsán feszülne - még van majd' két hónap egy mozgással (lásd következő pont pl.) kombinált ésszerű diétára.

- takarítás. Nem kell, hogy egy hétvége alatt kipurcanjunk és elkívánjuk jó messzire az ünnepet; Viának van egy szuper FlyLady programja - napi néhány perc és ragyog - folyamatosan - a lakás. Még nem késő elkezdeni.

- gondoljunk azokra, akik hiányt szenvednek valamiben. Ne csak december utolsó két hetében segítsünk másokon. Novemberben is jól esik egy tál sütemény a szomszéd Bácsinak/Néninek; egy sokgyermekes Család holnap is örömmel fogad egy társasjátékot, édességet, gyümölcsöt; a menhelyes kutyák minden nap esznek; Édesanyánknak egy köszönöm, csak úgy ....  a sor végtelen

- én listát író vagyok - és onnan kihúzkodós. Így a teendőkön kívül a vásárlás és annak költsége is tervezhető, ami ugyebár mindig fontos, de Karácsonykor hatványozottan. Biztos, hogy a 27. nyakkendő örömöt okoz? Járjunk nyitott füllel, egy elejtett félmondatból könnyen kitalálható a vágyott ajándék. Toronyóra lánccal majd jövőre. Se. Inspirációnak például Levendulalány oldalán lehet nézelődni; kézügyességgel rendelkezőknek pedig kifejezetten ajánlom Emőke oldalát. 

Hétvégén összeállítom a saját időtervemet és az abból kiinduló további listákat. Amint egy fontos dolog eszembe jut - ezt a bejegyzést bővítem.

- upsz, már van is egy: feltétlenül tervezzünk be egy (két-három) közös kirándulást a családdal. Nem kell, hogy Írottkő vagy a Nagy-Milic legyen a cél (bár szép mindkettő), két órás séta kitisztítja a fejet és köt egy nagy csomót a szeretet kötelékére. Szerintem. 


Aki úgy érzi, hogy korai még (nem, nem a konty) - tőle elnézést kérek, de csak figyeljen - úgy robog el ez az alig két hónap, mint egy TGV.

2014-10-27

Sajtos ropogós

Mához két hónapra, már bőszen mondogathatjuk, hogy "elmúltanak az ünnepek, de megmaradt a bájgli" - jobb esetben nem marad meg.
Lassan itt a Karácsony, ezért mostanában a készülődés lesz a középpontban.

Leveles tésztába tekert virslit készítettem vacsorára, de megmaradt egy adag tészta. Kemény sajtból hasábokat vágtam, majd bebugyoláltam a tésztába.


Vékonyan bevizeztem a tetejüket, majd megszórtam köménymaggal, szeletelt sajttal és fekete szezámmaggal.




Előmelegített sütőben sültek pirosra a töltött rudacskák.


Kínálhatjuk az ünnepi vacsora előtt  is, de vendégvárónak is kiváló.


Egy baja van csak - gyorsan elfogy ...