A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tejszín. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tejszín. Összes bejegyzés megjelenítése

2015-05-26

Francia hagymalevessel sült csirkemell

A múltkori hagymalevesből maradt egy bő merőkanálnyi. Ebédre / vacsorára már kevés volt, kiönteni pedig finom. 
Ekkor villant fel egy ősöreg recept, melyet még "külkeres-időmben" készítettem rendszeresen. Ennek alapja az akkor még Magyarországon csak elvétve (vagy úgy sem) kapható, Németországból származó instant francia hagymaleves, mely zacskójában szárított hagymakarikák is voltak. Természetesen azt sem rendeltetésének megfelelően használtuk, hanem tejszínnel összekeverve csirkemell szeletekre öntöttük rá, úgy sütöttük pirosra a sütőben. Kellően sós és ízes csirke lett a végeredmény.


A csirkemell szeleteket enyhén besóztam és alaposan kizsírozott tepsibe helyeztem egymás mellé, majd bőven megszórtam felszeletelt vöröshagymával.


A bűbáj ezután következett: a maradék hagymalevest egy kis doboz tejszínnel összekevertem, majd ráöntöttem a csirkére; előmelegített sütőbe toltam.


Míg a csirke sült, elkészítettem a köretet: szalonnás spárgát és gombát; petrezselymes újburgonyát.


A húsok a tejszínt és a hagymaleves ízét magukba szívták, ízletes és omlós falatok készültek.


Lehet, hogy más krémlevessel is készülhet ilyen finomság? Már a további ötleteimet lejegyeztem. 

2014-11-06

Diós hab

Egyszerű édesség, vagy talán még annál is egyszerűbb.
Volt egy kevés tejszín, ami már szinte semmire sem lett volna elég. Dió pedig akad, csak darálni kellett.
A tejszínt egy kevés porcukorral habbá vertem, majd összeforgattam a darált dióval.


Talpas pohárban, kevés dióval díszítve tálaltam. Egy pohár tejszínből akár 4-6 személyre is készíthetünk desszertet. 

2014-06-27

Canelloni

Kedves Barátainkat láttuk vendégül, és kivételesen egy előre elkészíthető, a folyamatos felügyeletet nem igénylő fogást választottam.



Egy doboz (250g) canelloni tészta szükséges; ez öt-hat főre is bőven elegendő.



A töltelékhez egy kg darált sertéshús és marhahús keverékét pörkölt módjára, a szokásosnál több szafttal megfőztem.



A száraz (nem szabad megfőzni - azt majd a mártás és a töltelék megoldja) tésztahengereket betöltöttem a kész, fűszeres hússal, majd kizsírozott tűzálló tálba sorakoztattam őket két sorban.



Növényi tejszínnel felöntöttem a tálat, majd forró sütőben szép pirosra sütöttem.



A paradicsomlevet kedvelők tejszín helyett készítsék passzírozott paradicsommal, úgy egy kicsit könnyedebb lesz az étel.



Tetejét szép barnára sütöttem. Ha paradicsommal készítjük, szórjuk meg reszelt sajttal.