A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kecskesajt. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kecskesajt. Összes bejegyzés megjelenítése

2015-04-27

Kecskesajttal töltött gombafejek

A hűtőben árválkodott egy adag kecskesajt, amihez a piacon a kosaramba kéredzkedett néhány nagy kalapú gomba.

A tönköket eltávolítottam, majd olívaolajjal kikent serpenyőbe helyeztem őket, sóztam.



Amint az aljuk megkapta a halvány barna színt, már fordítottam is meg a gombafejeket.


Így szépen kiengedték a levüket.
Újabb fordítás, majd mindegyik gomba megkapta a kecskesajt korongot a pocakjába.



Addig sütöttem őket, míg a sajt szépen megolvadt. Tálalásnál sóval és őrölt feketeborssal ízesítettem.


Pirítós és medvehagyma pesto kísérte a töltött gombafejeket az asztalon, de a vacsora heve elsodorta a fotózást. Majd legközelebb. 

2013-10-25

Csípős birsalmasajt

Elkapott a gépszíj. Ismét. Potyogott még néhány birsalma valamint megmaradt 3 szem cseresznyepaprika az ördögcsók készítésekor.



Nosza, tettem egy próbát, amit nem bántam meg.

A már cukrozott birsalmapéphez hozzáadtam 3 magozott, apróra vágott cseresznyepaprikát és tovább főztem.


Hideg vízzel kiöblített tálkákba töltöttem, szikkasztottam.

A teszthez kecskesajtot választottunk. A kis korongok mindkét oldalát száraz teflon serpenyőben megpirítottam és két - két cikk csípős birsalmasajttal tálaltam.
Mennyei!


Nem tolakodóan csípős, épp csak halványan. Legközelebb mennek a magok is vagy chilivel próbálom.

2013-06-11

Paleo reggeli

Szombaton bevásároltam a piacon: zöldség, gyümölcs és sajt. A Bosnyák téren - a kinti részen - van egy nagyon jó sajtos; főleg kecskesajtok, de tehénsajt is van. Már többször vettem ott házi készítésű és füstölésű parenyicát, de most volt még néhány ínyencség.


Ami igazán különlegesség, az a 7 éves kecske parmezán. A szombati reggelit köré építettem. Valamint az idei utolsó adag hazai termelésű zöldspárga köré. Mondjuk legyen paleo is.

Egy szelet húsos szalonna kisült zsírján megpároltam 10 szál elroppantott gerincű, feldarabolt zöldspárgát és néhány szelet mangalica kolbászt.
Felvertem 3 tojást, sóztam - összesütöttem a spárgás-kolbászos-szalonnával.
Megszórtam reszelt kecske parmezánnal és paradicsommal tálaltam.



Nagyon-nagyon jól sikerült és olyan laktató volt, hogy késő délután ettünk csak újra - valami könnyűt.

2012-11-05

Kecskesajt céklával

Néhány szelet kecskesajt dobog a hűtőben már néhány hete. A 3 kis fej cékla múlt héten maradt a paleo vacsoráról.

Hat szelet céklát vágtam, a többit felkockáztam. Sütőpapírral bélelt tepsibe helyeztem a cékla kockákat és szeleteket, zsírdarabkákat szórtam rájuk és megsóztam.


Néhány szem friss diót megtörtem és száraz serpenyőben megpirítottam.


A kecskesajt szeleteket száraz serpenyőben - mindkét oldalukon - megpirítottam.
A sült céklaszeletekre egy-egy szelet sült kecskesajtot helyeztem és körbeszórtam sült dióval.


Finom - nagyon finom - csodálatos - szuper annak, aki szereti a kecskesajtot és a céklát. Aki nem, az sokat veszít, de legalább több marad nekünk ...