A következő címkéjű bejegyzések mutatása: csirkemell. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: csirkemell. Összes bejegyzés megjelenítése

2015-10-25

Őszi grill

Vasárnap reggelre kockára fagyott az autó első és hátsó szélvédője. Ezek szerint tiszta volt az éjszaka. Lassan hideg lesz már az udvaron grillezni, mert elviszi a meleget az idő. Bogrács még sokáig játszik majd.

A lassan beköszöntő hideg idő tudatában a héten még grilleztünk egyet. Gyorsan elkészülő húst, csirkemellet választottam. A pác elkészítéséhez összekevertem olívaolajat, szójaszószt, mustárt, csili szószt, fekete borsot, cseppnyi piros paprikát.

A mártáshoz apróra vágtam egy fej lila hagymát, majd zöldcitrom levével ízesített tejfellel kevertem össze.


A köret sütőben sült burgonya volt.


A "mártás" csöppnyit sűrűre sikerült, de nem volt panasz miatta :)

2015-05-26

Francia hagymalevessel sült csirkemell

A múltkori hagymalevesből maradt egy bő merőkanálnyi. Ebédre / vacsorára már kevés volt, kiönteni pedig finom. 
Ekkor villant fel egy ősöreg recept, melyet még "külkeres-időmben" készítettem rendszeresen. Ennek alapja az akkor még Magyarországon csak elvétve (vagy úgy sem) kapható, Németországból származó instant francia hagymaleves, mely zacskójában szárított hagymakarikák is voltak. Természetesen azt sem rendeltetésének megfelelően használtuk, hanem tejszínnel összekeverve csirkemell szeletekre öntöttük rá, úgy sütöttük pirosra a sütőben. Kellően sós és ízes csirke lett a végeredmény.


A csirkemell szeleteket enyhén besóztam és alaposan kizsírozott tepsibe helyeztem egymás mellé, majd bőven megszórtam felszeletelt vöröshagymával.


A bűbáj ezután következett: a maradék hagymalevest egy kis doboz tejszínnel összekevertem, majd ráöntöttem a csirkére; előmelegített sütőbe toltam.


Míg a csirke sült, elkészítettem a köretet: szalonnás spárgát és gombát; petrezselymes újburgonyát.


A húsok a tejszínt és a hagymaleves ízét magukba szívták, ízletes és omlós falatok készültek.


Lehet, hogy más krémlevessel is készülhet ilyen finomság? Már a további ötleteimet lejegyeztem. 

2014-11-05

Egy csirkemell három arca

A hentes az előttem vásárló hölgyet elég rendesen kiosztotta, mondván a csirkemell nem sokra való, nincs íze, száraz. A vásárló "megvédte" magát: gyros lesz belőle. 
Én kerültem sorra: kértem csirkemájat - májpástétom lesz belőle; kacsazúzát - pörkölt lesz belőle - magyarázattal. A jóember kedvesen mosolygott: hmmm, az finom. Akkor a megadtam neki a kegyelemdöfést: kérek egy kisebb csirkemellet. A hentes elszontyolodott, de én megnyugtattam, hogy 3 fajta étel is készül majd belőle, hogy mi - az csak fúrja szépen az oldalát. 

Előkészületek: a csirkemelleket megmostam, hártyákat eltávolítottam, lapjával elfeleztem. 6 vékony, hosszú csíkot vágtam; maroknyit felkockáztam; a maradékot tenyérnyi darabokra vágtam. 

Együtt beforgattam a pácba: extraszűz olívaolaj, szójaszósz, mustár, őrölt feketebors, pirospaprika - a hűtőben pihentek vagy 4 órát.

Elkészítettem a köretet is. Három kisebb burgonyát meghámoztam, kockákra vágva sós vízben megfőztem. Miután kihűltek villával apróra törtem, felvert tojást, sót és annyi lisztet adtam hozzá, hogy jól formázható legyen. Diónyi gombócokat formáltam.


Bepaníroztam a hagyományos módon.



Forró olajban megsütöttem, papírtörlőn lecsepegtettem.


Hölgyeim és Uraim - most következik a varázslat! 

A csirkemell csíkokat vékony bambuszpálcára saté módra felhúztam, megsóztam és minden további zsiradék hozzáadása nélkül teflon serpenyőben megsütöttem.


A tenyérnyi húsdarabokat megsóztam és hagyományos módon paníroztam, kisütöttem.





A húskockákat egybeforgattam egy fej nagyobb darabokra vágott vöröshagymával és egy darabolt sárgarépával, megsóztam - zsiradék nélkül összesütöttem őket.



Z kedvéért egy kis petrezselymes rizs készült még és hagymás uborka billentette helyre a zöldségek arányát. Mustár és Ördögcsók.


Kicsit több munkával ugyan, de egy csirkemellből 3 fajta étel készült. A következő alkalommal majd elmesélem a hentesnek.

Verjük át a szemünket (úgyis azzal kezdünk enni) a terülj-terülj-asztalkával és kedvezzünk a pénztárcánknak.

2014-04-11

Nyáridéző sütögetés

Ismét munkára fogtuk a tárcsát, úgyis olyan koratavasz van, mintha koranyár lenne. 

Újfajta pácot alkottam a húsnak, mely jelen esetben csirkemell volt: tökmagolajhoz kevés borecetet, mustár, borsot és pirospaprikát adtam; összekevertem - ebbe merültek el a vékony szelet csirkemellek.


A köret nyers sárgarépasaláta volt. Z először gyanakvással fogadta ezt a salátát, de csak addig, míg meg nem kóstolta.
5 közepes szál sárgarépát lereszeltem, egy kisebb fej vöröshagymát vékony szeletekre vágtam. Az öntethez összekevertem sót, kevés borsot, borecetet és dióolajat - ebbe forgattam be a sárgarépát és a hagymát. Hűtőben pihentek jó két órát.


A csirkemellet és néhány szelet füstölt hollumi sajtot a forró tárcsán megsütöttünk - a salátával kínáltuk. Könnyű finomság. 


Ezután már csak egy kis marcipános csoki csúszott le.

2014-04-07

Házi felvágott - csirkéből

A múlt héten olvastam egy receptet házi parizer készítéséről. A parizer roppant megosztó; találunk ehetetlen és finom verziót is az üzletekben.
Legfőbb probléma ezzel a "termékkel", hogy láthatatlanok az összetevői ill. ha felsoroltak, akkor nem feltétlenül nyerik el tetszésünket.

Most pedig érkezzen a recept az eredeti mennyiségekkel; én a próba során feleztem az adagot.

Fél kg csirkemellet ledarálunk.


Hozzáadunk 2 tojásfehérjét, 2 dl tejszínt, 1 gerezd zúzott fokhagymát, 1 evőkanál lisztet, sót, borsot ízlés szerint, összekeverjük.


Itt jött egy csavar: a fokhagyma mennyiségét megdupláztam, és a massza felébe apróra vágott medvehagymát kevertem.

Egy kis pihentetés után a masszát sütőpapírra halmoztam, feltekertem, végét lezártam.



A sütőpapírt alufóliába csomagoltam, azt is lezártam a szaloncukor formával.


Forrásban lévő vízben 40 percig főztem. Majd kivesszük a vízből, 1 órát hűlni hagyjuk; ezután a hűtőben hűtjük ki véglegesen.


Hidegen jól szeletelhető.


A natúr - legközelebb bátrabban fűszerezem.


A medvehagyma nagyon jót tett az ízének. Kalandra és tartósítószermentességre fel!

2013-12-17

Csirkemell hurkával

Pontosabban csirkemell hurkával és kelbimbóval.
Ez a vacsora úgy született, hogy a piacon, kedvenc tojásosnénimnél (Bosnyák tér) telente néha kapható májas és véres hurka. 

Most csak egy-egy szál volt szabadon, a többit előre lekötötték; ez viszont nem lett volna kevés, viszont elég sem. 
Így meghívtam még vacsorára a kreativitást, aki persze hozta magával a barátait: egy apró csirkemellet, néhány kelbimbót és egy adag burgonyát.

Sütőpapírral bélelt tepsibe fektettem a két szál hurkát, a besózott csirkemellet, a megtisztított kelbimbófejecskéket. 
A burgonyát megtisztítottam, hasábokra vágtam és a tepsibe szórtam.


Zsírkockákkal megszórtam, előmelegített sütőben ropogósra sütöttem.


Fűszeres és könnyű; húsos és zöldséges. 

2013-05-23

Carne-Veg sorozat: Spárgasaláta eperrel

Miss Veg nem enged, a tavasz a zöldségekről szól. Valamint a gyümölcsökről. 

A görögök mintegy 2500 évvel ezelőtt már minden bizonnyal számon tartották a spárgát. Nevét is azóta jegyzik, az "asparagos" szó ugyanis görögül fiatal hajtást, nyelet jelent. Első írásos nyoma Hippokrátesz munkájában lelhető föl az i.e. 460-370 körüli időből. Akkoriban főként gyógyhatása miatt tartották becsben, kevésbé volt mindennapi eledel. Fogfájásra, méhcsípés kezelésére alkalmazták, ismert volt vízhajtó hatása is. Ételalapanyagként a rómaiak kezdték használni, amiről a fennmaradt termesztési útmutató tanúskodik Marcus Portius Cato (i.e. 200 körül) tollából. Kedvelt előétel volt. Ők terjeszthették el szerte Európában. A keresztes hadjáratokból visszatérők is hoztak magukkal aszparáguszmagokat. A XVI. és XVII. századtól kezdve jelent meg termesztett kerti növényként.



A spárganövénynek női és hímegyedei vannak. Gyökérzete lassan erősödik meg, de a körülbelül hároméves tövek már kellően teherbíróak ahhoz, hogy tavasszal sok hajtást hozzanak. A hajtások színe attól függ, hogy a föld felett vagy a föld alatt növekedtek. Ha napfény éri őket, a spárga bezöldül. Laza homokos, humuszban gazdag talajban nő leginkább, és innen a legegyszerűbb betakarítani is 8-12 mm átmérőjű nedvdús hajtásait.
Jól emészthető rostok alkotják a növény szárát. A hajtások A-, B1-, B2-, C- és E-vitaminban, folsavban gazdagok. Sok értékes aminosavat, köztük aszparaginsavat is tartalmaz, kalóriatartalma azonban csekély. Miután a hajtások nagy része, 93-95 százaléka víz, a maradék szárazanyag kevés kalóriát képvisel, 100 gramm spárgába mindössze 20 kalória szorult. Kifejezetten kevés benne a cukor, összesen 2 gramm szénhidrát van benne.
Tartalmaz kalciumot, foszfort, vasat, nátriumot, sok káliumot, a nyomelemek közül ónt, szilíciumot, molibdént.
A zöld spárga klorofillban gazdag, több benne a C-vitamin és a karotin, mint világos változatában, ezért táplálékként is értékesebb.

Gyógynövényként több évszázada számon tartják. Elsősorban vízhajtó és vesekő-eltávolító hatása ismert, vízhajtóként áttételesen a szívet tehermentesítve a keringésre is jótékony hatással van. Ugyancsak vízhajtó tulajdonságával van összefüggésben, hogy segíti a szervezet méregtelenítését.
Szárított porát fogfájás kezelésére is használták. Kedvezően hat a belső elválasztású mirigyek működésére, és enyhe hashajtó hatású.
A nyers spárgalé is egészséges, 4-5 hajtásból zöldségcentrifugával félcsészényi nyerhető.
Mértékletesen fogyasszák a köszvényesek és a veseköves vagy arra hajlamos emberek.
(forrás: hazipatika.com)

Jómagam a zöld spárga híve vagyok. Fél kg zöld spárgát megmostam, végét levágtam (zöldségleves része lett), majd feldaraboltam; a csúcsok kivételével sós, forrásban lévő vízbe dobtam és néhány percig főztem. Az utolsó egy percre mentek a spárgacsúcsok is a forró vízbe.
Két maroknyi epret megtisztítottam, negyedeltem.
Málnaecet, extraszűz olívaolaj, só és bors keverékéből vinegrettet készítettem.

Tanyasi csirkemellet felszeleteltem és egy fél narancs levébe pácoltam.


Grillezni való sajtot felszeleteltem. 
Az idő több okból kifolyólag sem engedte meg a szabadtéri grillezést, ezért bordázott vas serpenyőben hevítettem olívaolajat, melyen a csirkemell-szeleteket és a sajtszeleteket is megsütöttem. A csirkemell sót csak a sütéskor kapott!



A salátához a spárgát még melegen összeforgattam a málnaecetes vinegrettel, majd hozzáadtam az epret is; pihentetés.


Z először nem volt oda a spárga ötletéért, de az íz meggyőzte! Csirkemell, sajt és saláta - ideális, könnyű vacsora.


Pszt - még titok, de a spárgaszezonban még biztosan előfordul nálunk. Annyira finom!

2013-04-17

Tejszínes medvehagyma mártás

Dübörög a medvehagyma-szezon, amikor tudunk, együnk belőle.

A hirtelen kitört tavasszal együtt beindult a tárcsán sütés is - Barátainkkal a szokásos módon (olívaolaj, szójaszósz, mustár, pirospaprika, őrölt feketebors)  bepácolt csirkemellet készítettünk.

Medvehagymát a mártásba vontam be - csak hadd brummogjon nekünk egy kis egészséget.

Egy jó nagy adag medvehagymalevelet megmostam, leszárítottam; majd vágódeszkán apróra vágtam.
Közben persze egy kicsit gyönyörködtem a harsogó zöld színében és a fura formákban.



4 dl tejszínt sóztam, borsoztam és főzni kezdtem, még langyosan hozzáadtam a felaprított medvehagymát és 4 evőkanál lisztet - csomómentesre kevertem.
Mikorra a tejszín felforrt, a mártás be is sűrűsödött.



Annyira tökéletesre sikerült, hogy másnap - a megmaradt csirkemellhez - ismét kellett egy szolid adagot készítenem Z kérésére. 

2013-03-06

Csirkehúskrém

Már "régen" volt kence - most húsos és természetesen adalékanyag és tartósítószer mentes.

Apró darabokra vágtam csirkemellet (csirkecombból is jó), egy szelet füstölt szalonnát felkockáztam és vékonyan felszeleteltem egy nagyobbacska fej vöröshagymát - azaz pörköltnek álltam neki.


A szalonnát kiolvasztottam, a hagymaszeleteket megpároltam, rádobtam a csirkemell darabokat, megpörköltem. Hozzáadtam házi paradicsomszószt, sóztam, cecei piros paprikával hintettem meg.


Az elfőtt levét pótolva puhára főztem, majd botmixerrel pürésítettem.
2 tojást keményre főztem, egy közepes fej lila hagymát apróra vágtam.


A főtt tojásokat apróra vágtam, majd a húshoz kevertem vajjal, sóval, borssal és mustárral együtt.


Hűtőben hagytam összeérni az ízeket. Hideg- és melegszendvics egyaránt készíthető belőle. 
Természetesen maradék pörkölt is felhasználható.

2012-12-20

Bóti felvágott helyett

Folyamatosan keresem azon ételeket, melyekkel helyettesíteni lehet a különféle bolti felvágottakat.
A mostani "felfedezést" - mint sok más felfedezést is - a véletlen szülte.
Amikor kiderült, hogy szombat este nem lehet grillezni, akkor a betervezett húsokat át kellett variálni.

Egy egész csirkemellet és két egész csirkecombot besóztam, sütőpapírral bélelt tepsibe fektettem és hagymával, fokhagymával együtt alufólia alatt a sütőben megpároltam, majd fólia nélkül megsütöttem.

A csontról leszedtem a húst, még melegen apróra vágtam a sült hagymával és fokhagymával együtt.
Összekevertem frissen őrölt feketeborssal és cecei piros paprikával és annyi zsírral, hogy rúddá formázható legyen.
Alufóliába göngyöltem és egy éjszakára hűtőbe tettem.


Másnap vékony szeletekre vágtam és reggelire pirítós kenyérrel fogyasztottuk.
Legközelebb több fajta húsból (csirke, sertés) készítem el, hogy markánsabb íze legyen.
Most is tudtuk, hogy mit is eszünk - és ez így van jól.

Update: A karácsonyi vacsorák után megmaradt, már kicsit unalmas húsokból is készíthető - szerintem.

2012-11-23

Párizs már csak nyomokban

A szombati vacsora már csak nyomokban tartalmazott párizsi madárlátta hozzávalót. A finom és jó gyorsan fogy, legfőképp akkor, ha eleve sem volt sok.
Sikerült választani egy olyan - ottani sajátmárkás - kék sajtot, hogy az 7 nyelven beszél. Ilyet én még itthon nem ettem, ugyan meg kell mondanom, hogy a felső kategóriát mostanában nem kóstoltam, de ez, amelyikről szuperlatívuszokban kell beszélnem, az ottani legolcsóbb volt. Ennyi - mindenki gondoljon erről azt, amit szeretne. Én is gondoltam.

A szombati tárcsán sütés hús eleme a néhány szelet csirkemellen kívül mi más lett volna, mint a császár (én kérek elnézést). Máskor sem szoktam vastag szeletre vágott császárt venni, de ez a mostani olyan vékonyra volt vágva, mintha tripla bacon szelet lenne. Ezért is vásároltam meg, mert a hideg idő gyorsan elviszi a meleget a faszénparázs felől, a vékony hús gyorsabban átsül. Így is lett.

A pácot már csukott szemmel a tál és a kanál egyedül is elkészíti: olívaolaj, szójaszósz, feketebors, mustár és cecei pirospaprika.

A sütés menetével nem untatnék senkit, max kéthetente megtalálható nálunk.



A köretek varázslatos világába viszont állandó szereplővé látszik avanzsálni a multi-étkezde ihlette gyümölcskeverék.

Megszabadítottam egy nagy vörös bélű grapefruit cikkeit a hártyáktól, hozzáadtam egy narancs feldarabolt cikkeit, 3 kivit, fél kígyó uborkát kockákra vágva és egy gránátalma magjait. Összekevertem és a hűtőbe ültettem őket.
Megtörtem 10-15 szem idei diót és a dióbeleket száraz serpenyőben megpirítottam. Tálaláskor a zöldséges gyümölcssalátát megszórtam az illatosra pirított dióval.


Fokozandó az élvezeteket a köret másik része zöldség volt: megtisztítottam és félbe vágtam fél kg fehér csiperke gombát, 2 közepes cukkinit felszeleteltem és összekevertem őket 3 közepes fej felszeletelt vöröshagymával.
Zsírral kikent tepsiben megsütöttem, majd találás előtt, a még forró zöldségekre morzsoltam egy jó adag szuper kéksajtot.


A vacsora igazán fenséges volt - a zöldségek és gyümölcsök francia könnyedséget sugároztak. Meg még paleo is volt, by the way.


Apropo párizsi divat: nagy sláger lesz ezen a télen a kacsapehellyel töltött "pufi" kabát. A varrások viszonylag közel - 5 cm - helyezkednek el egymás felett és az anyag enyhén fényes. Hosszú és rövid, férfi és női kabát ugyanebből. Színe szürke vagy fekete.
A miértre az egyik TV-műsor adta meg a választ: 12 millió kacsa tollával kezdeni kell valamit. Kezdtek. Megtámogatták a promóval - minden harmadik emberen már ilyen volt. 

A hölgyek általában fekete / szürke / fehér vonalon mozognak. Nekem tetszik.