2014-07-29

Ramen crust pizza

Ezt a receptet Eszti és Gábor lőtte a neten és telefonon meséltek róla. Már hallás után annyira megtetszett, hogy gyorsan rákerestem és kisebb módosításokkal el is készítettem.


Az alapja tészta, az a fajta, ami a zacskós kínai levesekben is van. Nekem véletlenül, de komolyan véletlenül volt itthon egy zacskó ilyen tészta, melyet egy-két percig főztem csak zöldséglevesben. A sütőt előmelegítettem.


3 evőkanál olívaolajjal kikentem egy jó nagy serpenyőt. A recept szerint vas serpenyőben kellett volna készíteni, de abból csak egyszemélyes méretű van itthon. A kiolajozott serpenyőbe öntöttem a lecsepegtetett, kifőtt tésztát; majd a gázra tettem és fakanállal lenyomogatva sütni kezdtem.

Rámorzsoltam másfél golyó mozzarella sajtot.


Erre jön a pizza szósz (ízlésünk szerint), nálunk ez most fűszeres tejföl volt.

A szószra jött a következő másfél golyó, összetépkedett mozzarella sajt.


Erre kerül a feltét - nálunk most csípős szalámi, sonka szeletek, apróra vágott zöldpaprika.


Ezután az előmelegített sütőbe tettem és addig sütöttem, míg szépen megbarnult.
A serpenyőből egy spatula segítségével csúsztattam tálra.


Felszeleteltem. Megettük. Villámgyorsan. Nagyon-nagyon  finom.


Ami legközelebb másként lesz: a tésztaréteget vékonyabbra készítem.


Kipróbálom normál paradicsomos szósszal is. A feltétek is kedvünk szerint változtathatóak. 

2014-07-28

Ba-tu

A legkisebb királyfi (nem a Jenő) Ba-tu, ma fél éves. Nagyon kamaszodik, kissé néha szemtelen.
Feszegetjük egymás határait, de imádjuk.

Ez a fotó 2014.04.19-én készült, előző nap hoztuk el a tenyésztőtől.


Ez pedig most szombaton, 2014.07.26-án készült.


A fekvőke nem ment össze a mosásban: Ba-tu cseperedett fel.

Egy portré:


2014-07-25

Füstös lecsó

Normál üzemben márciustól októberig rendszeresen, különben alkalmanként - havonta legalább egyszer - használjuk a "nyári konyhát": a party grillt. Alufóliával minden alkalommal kibéleljük, erre kerül a faszén vagy a fa. Így másnap könnyű kitisztítani, az alufóliával együtt kidobható a maradék hamu.

Most bográcsos lecsó készült, a fa tüzelés miatt füstösen.



Szalonnakockákat kiolvasztottam, majd a kisült zsíron megfonnyasztottam a felszeletelt hagymát.
Karikára vágott paprika,


és a héjától forró vízben megfosztott, felszelelt paradicsom 2:1 arányban került a hagymára.


Só és pirospaprika, valamint egy szál felszeletelt csípős kolbász hozzáadásával kezdődött a rotyogtatás.

Amint a levét elfőtte, a paprikák megpuhultak és már lehetett szegni a puha kenyeret (kizárólag a tunkoláshoz) és tálalni.


Az idei lecsó natúr volt, de bizton állathatom készül még majd rizzsel és tojással is. 

2014-07-24

Közkívánatra - VKF!65 határidő újra módosítása

Kedves Vállalkozó kedvű Olvasók!  Közkívánatra - hosszabbítás! 
A VKF!65 BALATONI NYÁR bejegyzéseit 2014. augusztus 03-ig tegyétek kérlek közzé ill. a bloggal nem rendelkezők, a receptet és a fotót a muskatlibufe@gmail.com címre küldjétek meg.
Köszönöm
Ági

2014-07-23

VKF!65 Határidő hosszabbítás

A naptár szerint nyár van. Ezt mutatja a budapesti - némileg csökkent - autóforgalom is. A tömegközlekedési járműveken is lazább a népsűrűség; a diákok megérdemelt vagy nem megérdemelt, de kötelező szünidejüket töltik.
A munkahelyeken is folyamatos a szabadság-nagyüzem. 

Ezért a VKF!65 BALATONI NYÁR fordulójának összesítésével még várok e hét végéig; úgyhogy még nyugodtan küldjétek a lángososkolbászospalacsintáshűtőtáskásgrillezősborozgatós recepteket! 
Köszönöm

2014-07-19

VKF!65 Balatoni nyár - Rakott tálcás

Íme az én történetem és receptem.

A Balatoni Nyár minden életkorban mást jelent. Gyermekként Zalakomárból jártunk a balatonberényi strandra; a felnőttek Zalakarost preferálták, de a "kisunokát" persze elvitték a nagy vízhez. Gimnáziumi nyarak nagy társasággal, bulival. Tihanyból gyalog Arácsra hajnalban - meg sem kottyant. 
Az egyik családi nyaraláson a nálam csak 14 évvel idősebb Keresztanyámmal elmentünk a balatonfüredi Vitorlásba, egész éjjel tánc; majd már a kora reggeli nap fényénél másztunk be az erkélyen, mert persze kulcsot nem vittünk, viszont vihogásunkkal az egész családnak hajnali riadót fújtunk.
Z-vel szinte minden nyarat a Balatonnál töltöttünk és töltünk. Hosszú éveken át a hétvégék a kikötőkben és a nyílt vízen teltek. Az egész napi vitorlázás vagy csak punnyadás után este közös sütögetések voltak az immár barátainkká vált hajóstársakkal.

A receptemhez azonban egy majd' 30 évvel ezelőtti balatoni nyár adja az apropót.
Z családjának Vonyarcvashegyen volt nyaralója, így a bemutatásom a családnak ott történt. A reggelihez a gyerekek (mára már kétgyermekes Anyukák) mentek el pihepuha vajaskifliért a közeli kisboltba. Délelőtt testületileg levonulás a strandra: pokróc, gumimatrac, úszógumik (saját és műanyag), könyv, tollaslabda készlet. Az ebéd lángos volt és párás falú pohárban gyöngyöző hosszú lépés. Koradélután a háznál előkerültek a pingpong ütők, a Fiúk felszerelték a hálót és indult a családi derby. Mindenki szeretett és tudott, én csak szerettem játszani - egy idő után meg már nem is annyira. Inkább segítettem a konyhában Zsuzsinak, Z nővérének a vacsora előkészítésében. 
A fiúk összehangolt munkájával - de mégiscsak Gyuri, szakértő sógorom irányítása mellett - a kővel körbekerített tűzrakóhelyen fellobbant a sokszor hajnalig lobogó láng.
Minden este készült ínycsiklandó saláta, snidling a kerítés mellett méterhosszan zöldellt olyannyira, hogy sokszor a fűnyíró segítségét kellett kérni az elburjánzása ellen.
Az alufólia tálcás rakott vacsora Zsuzsi fejéből pattant ki: szalonnát, hagymát, burgonyát, kolbászt, sajtot, gombát takaros sorokba rendezett. 
A lefedett tálcákat - az általa tökélyre fejlesztett állag eléréséhez - pontos menetrend szerint forgatták a parázsban a fiúk. A tálkafedők eltávolítása után már csak a pirítás következett, majd mindenki kapott egy tálkát. 
Sütemény, fagyi, gyümölcs mindig akadt. Éjszakába nyúló gitár, ének, beszélgetés, csillag- és tűzbámulás.

Minden nap egy élmény - figyeljünk, emlékezzünk, mert a múlt ma történik...

Ami szükséges mindenképp: alufólia tálkák, burgonya, hagyma, szalonna, só. A többi hűtő tartalma szerint variálható. A szaftosságot paprika és paradicsom; a füstös ízt kolbászkarikák biztosítják.


A tálcák aljára szalonna szeleteket helyeztem. erre vékonyra szeletelt burgonya, só, hagymaszeletek, gomba, kolbász, paprika és paradicsom került. Ezt a rétegezést addig folytatjuk, míg a hozzávalók tartanak. A legtetejére egy-két szelet szalonna kerüljön, majd a tálca teteje.


A tálcákat a parázsra tesszük. Az egyenletes párolódás érdekében a tálcákat forgassuk, helyezzük rendszeresen át. Lefedve 25 percig süssük; majd a tetőt eltávolítva még legalább 15 percig. Az idők függenek a szeletek vastagságától, a parázs erősségétől ... 

Most a tető eltávolítása után tojást ütöttem a rakottas tetejére.


Szórhatunk rá reszelt sajtot is.



Megmaradt egy fél burgonya, 2-3 mm-ként bevagdostam, a vágatokba egy-egy szelet kolbászt tettem, majd szalonna alapra fektettem. A tetejére is szalonna került majd az egészet alufóliába csomagolva a parázson megsütöttük.


A variációk sora végtelen - húst nem fogyasztók olajjal készíthetik.

2014-07-18

Sárgabarackos-málnalekváros paleo sütemény

A múltkor meggyel készítettem liszt és cukor nélküli süteményt, mely annyira könnyű és finom volt, hogy most be kellett mutatni a tésztának a sárgabarackot és a frissen készült cukormentes málnalekvárt.



Tojássárgáját habosra kevertem eritrittel, majd hozzáadtam darált mákot, kakaóport és a tojások - csipet sóval - habbá vert fehérjét.



Az óvatosan összeforgatott tésztát sütőpapírral bélelt tepsibe öntöttem.

A sárgabarackok héját forró vízfürdő után lehúztam, a kimagozott barackokat a tészta tetejére potyogtattam. Minden barackfélre egy kiskanál cukormentes málnalekvárt tettem.



Előmelegített sütőben tűpróbáig sütöttem.


Gyorsan elfogyott ez a könnyű édesség. Szerintem még vár néhány gyümölcs erre a tésztára - olyan megadóan viseli a megpróbáltatásokat. 

2014-07-17

Kétszer sült oldalas grillezett kenyérkével

Jómúltkorában tankoltam és elhoztam egy ingyenes magazint*. Átlapozni nem tudtam - vezetni kellett, és szerintem mint a legtöbb női autóban - elkeveredett a csomagtartóban. Tisztelet a kivételnek, ahol az újságnak nincs módja a rend miatt elkeverednie.

Végül előkerült és két receptje is inspirált olyannyira, hogy a hentesnél meg is kellett állnom egy szép oldalasért. 
A feldarabolt húst tepsibe tettem, majd leöntöttem 2 dl száraz fehérbor, felszeletelt vöröshagyma, egy fejnyi áttört fokhagyma, egy kanál cukor és víz keverékével, majd fóliával lefedve addig pároltam/sütöttem, míg a hús szinte leomlott a csontról.


Kihűtöttem és egy éjszakára a hűtőszekrénybe küldtem a hússzeleteket elmélkedni.



Másnap olaj, mustár, pirospaprika, só keverékével bepácoltam és estig visszazavartam őket a hűtőbe.


A szokásos joghurtos kenyértésztát kicsit keményebbre dagasztottam be; kelesztettem, majd átgyúrtam és féltenyérnyi darabokra vágtam.


Izzó faszénre feletti grillrácsra alufólia tálcát helyeztem és erre kerültek a kenyérbucik.


A forróság határára szépen dagadni kezdtek.


A forduló után:


És készen:


A bepácolt oldalasokat másodszor is megsütöttük.


Tapasztalatok: az oldalas kétszer sütése nagyon jó ötlet - bevált. A bucikat legközelebb kevésbé heves tűzön kell megsütni, hogy a rácsok ilyen markánsan ne jelenjenek meg - a tészta úgy is meg fog sülni.
Villogós ételsor lehet kerti partikra.

*Mol

2014-07-16

Banánfagyi

Veszélyes dolog tud lenni, ha kiürül az édesség-rekeszem. Ilyenkor kicsapom a hűtő ajtaját és valamit iziben alkotni kell.

Most, ami a hűtőben jelentkezett: egy pohár joghurt, kevéske málna; a pulton pedig egy banán árválkodott.

A banánt összetörtem és a kis pohár joghurttal kikevertem. Kis tálkákba kanalaztam és a mélyhűtőben kifagyasztottam; málnával tálaltam.


Az ízével gond nem volt, de az állaga - a kristályok miatt - nem volt tökéletes. El is határoztam, hogy majd egyszer veszek egy fagylaltgépet. Majd. Egyszer; vagy nem. Lesz banános vagy málnás süti.

2014-07-15

Dödölle

Már többször említettem, hogy apai ágon zalai lány vagyok. Ezt a dödöllét Juli nagynéném elmondása alapján készítettem.



A megtisztított burgonyát kockákra vágtam és annyi sózott vízzel öntöttem fel, hogy ellepje. Amint a burgonya megfőtt (nekem egyszer pótolni kellett a vizet), még forrón áttörtem, majd hűlni hagytam.
Annyi lisztet adtam hozzá, hogy nehezen, de keverhető legyen. Simára keverhető.
Míg a burgonya főtt, bő zsíron tengernyi, apróra vágott hagymát pirítottam meg.


A hagymás zsírba mártott evőkanalakkal galuskákat formáztam a kihűlt lisztes burgonyamasszából.


A galuskákat kizsírozott tűzálló tálba sorakoztattam.



Előmelegített sütőben szép pirosra, ropogósra sütöttem; tejföllel kínáltam.


Zalában magában, de pörkölt kísérőjeként is fogyasztják. Azt a verziót mi is kipróbáljuk majd.
A recept mellé megkaptam Juli saját szakácskönyvét, valamint egy zalai recepteket, történeteket tartalmazó könyvet is - így bizton lesznek még receptek e csoda tájról.

2014-07-14

VKF!65 - emlékeztető

Kedves Olvasók, ne feledjétek kérlek, a VKF!65 BALATONI NYÁR témájú bejegyzéseit 2014. július 18-20. között tegyétek közzé blogotokon és küldjétek el a linket nekem. 
A bloggal nem rendelkezők a muskatlibufe@gmail címemre küldjék el a receptet és egy fotót. Köszönöm



Kíváncsian várom a recepteket és történeteket!

2014-07-11

Vándordíj - Liebster award

Liebster award vándordíjat kaptam a "Konyhán innen, kerten túl" bloggerinájától, Ágitól. Nagyon szépen köszönöm!


A vándordíj lényege abban van, hogy válaszolni kell a díjat adó kérdéseire, majd tovább kell küldeni 4 saját kérdésünket 11 bloggernek.

Nos, íme Druszám kérdései és az én válaszaim:

1. Mi a kedvenc nyári alapanyagod?
Fa. Tűzifa. A bogrács alá és a grillezéshez - kell az így készült ételek ízéhez.

2. Mi a legkedvesebb gyermekkori ételed?
Apukám által készített tejbegríz.

3. Ki az aki a környezetedben legjobban inspirál?
Z, amikor a "mit szeretnél enni" kérdésemre azt válaszolja, hogy "valami újdonságot".

4. Melyik ország konyhája áll legközelebb a szívedhez?
Magyarország. Lecsóval, csülkös-velős-pacallal, kunkori süllővel, kovászos uborkával, lángossal, palacsintával, zsírral készült pörkölttel.

A vándordíjat továbbadom:


A kérdéseim pedig:

1. Van olyan étel, melyet felnőtt fejjel szerettél meg?
2. Emberöltőkön átívelő családi receptek vannak a tarsolyodban?
3. Melyik - gasztronómiában - használt szótól, kifejezéstől borsódzik a hátad?
4. Milyen, ingyenkonyhán kiadható, menüt állítanál össze egy napra a rászorultaknak?


Köszönöm.



2014-07-09

Hagymás uborka

A hétvégén elkészült az idei első adag hagymás uborkasaláta (már sokan várták).


Az uborkákat alaposan megsikáltam és megmostam; majd hajszálvékonyan felszeleteltem. Egyharmad mennyiségű vöröshagymát megtisztítottam és azt is vékonyan felvágtam.

Az uborkával összekevert vöröshagymát leöntöttem a jól bevált lével.
Két napig érleltem - rendszeresen kevergetve -, majd sterilizált üvegekbe töltöttem.