2014-10-30

Stefánia szelet

Juci Nagynéném receptes füzetéből származik az a finomság.


Hozzávalók:
a tésztához: 12 dkg zsír, 10 dkg porcukor, 2 tojás sárgája, 2 kanál tejfel, 30 dkg liszt
a töltelékhez: 4 tojás sárgája, 15 dkg cukor, 10 dkg őrölt dió, 6 tojás fehérje, egy kis rum

A tészta hozzávalóit összegyúrtam, a tésztát két részre osztottam. Az egyik, kinyújtott tésztalappal kibéleltem egy tepsit.


Lett egy kis pereme is, de nem szükséges.
Elkészítettem a tölteléket, majd a tésztára öntöttem.


A második adag tésztát is kinyújtottam és ráborítottam a töltelékre. Hústűvel megszurkáltam.


Előmelegített sütőben barnulásig sütöttem. A tojáshab miatt a tészta szépen megemelkedett, majd a sütőből kivéve visszaereszkedett. A még forró tésztát porcukorral meghintettem.


Langyosra hűtve felvágtam. Hmmmmm - isteni finom.
Másnap és harmadnap is pompás, porhanyós. Mákkal töltve is próbája lészen!



Karácsonyi süti tesztelve. Menüben helyet kapott. Előkelő helyet.

12 megjegyzés:

  1. Sütőpor nincs a tésztában? És jól látom, hogy hosszú, keskeny formában sült? Éva

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nincs benne sütőpor, bizony! Én ezt kétharmad adagból készítettem, mert csak ilyen tepsim volt - de laposban sütöm legközelebb.

      Törlés
  2. Nahát, micsoda sokoldalú ez a Stefánia... Az egybesült, főtt tojásos fasírt és a torta mellett egy istenien hangzó süti is.. :-O Örökbe fogadom! :-DD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen - mert ahogy a "nóta" is mondja: Stefánia, Stefánia, a szívem önt imádija :)

      Törlés
  3. Istenem!
    1.,Olyan tepsi nekem is kell
    2.,Ilyen finom sütemény is
    3.,Juci néniről csakis szuperlativuszokban illik ódákat zengeni:-)
    4.,..tejfel
    5.,Azt hiszem,kell csinálnom egy mappát:sütik Ágitól címmel♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Emőke - Te éhes voltál, amikor ezt olvastad :) , de köszönöm!!!! ... és Angyal vagy :)

      Törlés
    2. Igen az voltam,de a diós sütiket imádom,pláne ,hogy zsírral készült,finom omlós,óóó...

      Törlés
  4. 6., holnap megsütöm!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kéretik a teszt eredményét közzétenni :) - legalább e-mail-ben :) köszönöm

      Törlés
    2. Természetesen!Úgyis szándékoztam valamit mutatni Neked!

      Törlés