2015-05-18

Epres csirág

A tavaszi szezon egyik legnagyobb kedvence a csirág. A Bosnyák téri piacon van egy termelő, akinél minden pénteken tetemes mennyiségű spárgát vásárolok. A szezon szerinte max június közepéig tart idén, ami még kb 4 hétvége - nem sok.

Kedvenc ételünk a szalonnás csirág, most borsos-bazsalikomos eperrel. 



Egy kg spárgát folyó víz alatt megmostam, majd mindegyiket megroppantottam. Épp ott törnek el, ahol a fás/nem fás rész elválik.



Nagyobb serpenyőben apróra vágott csemege szalonnát olvasztottam úgy, hogy a spárgával és sóval együtt kerültek az edénybe. Ahogy olvadt ki a szalonna, úgy vonta be a fokozatosan puhuló csirág szálakat.



A körethez epret mostam, tisztítottam és falatnyi darabkákra vágtam; apróra tépkedett bazsalikomlevelekkel kevertem össze.


A vacsora gyorsan elkészült: a szalonnás csirágot és a bazsalikomos epret tálaltam, majd frissen őrölt borssal ízesítettem.



Erdei gyümölcsös-balzsamecetes öntet állította be a pompás ízt. Mennyei volt. Mikor lesz már ismét péntek .... 

2 megjegyzés:

  1. Azta, csak ámulok, kétszer olvastam el, hogy most akkor valójában mi is ez az étel, hogy eper is meg spárga is, meg szalonna, meg balzsamecet....Megmondom őszintén el sem tudom képzelni milyen ízáradat alakul ki ebből, de téged "ismerve" Ági, biztosan Isteni eledel:-)
    Már csak 3-at kell aludni péntekig;-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm :) szeretem kombinálni a sós és édes ízeket. Ma is vettem egy adag spárgát - túl sokáig kellett volna péntekig várni :)

      Törlés