2012-08-19

Valami készülődik

A szabadság utáni hét eléggé hajtós volt; munka munka hátán és baj baj hátán, de azért vagyunk mi itt e Földön, hogy megoldjunk, túléljünk, megússzunk mindent, amit lehet.

Tegnapra (szombat) vártuk a tűzifa szállítását, de elmaradt. Ezt akkor tudtuk meg, amikor a pénteken - ismétlem pénteken - a vállalkozót telefonon felhívtuk, hogy ugye nem felejti el teljesíteni a két hete megrendelt szállítást. De, igen. (Tudom, hogy "de" szóval nem kezdünk mondatot, nagyon jó nyelvtanáraim voltak.)
Fél órával a többször egyeztetett időpont után ismét felhívtuk (mi) és akkor belerebegte a telefonba, hogy bocsi, elromlott az autója. A telefonja viszont nem. 
Kérdezem én nagy-nagy tisztelettel, mi a pék füléért nem lehet a megrendelőt (aki fizet!) felhívni, hogy te h***lye ne várj, mert nem jövök. Nyilván azért, mert hazugság van hazugság hátán. Persze el is romolhatott az autó, de attól még telefonálhatott volna. Csak a volna ne lett volna - mint ismerjük.
Nemrég ugyanígy jártunk vízszerelővel is.
Most vagy bennünk van a hiba, vagy nem. Bevonzzuk az ilyen embereket, vagy egyszerűen ez jut, vagy a nagy számok törvénye miatt ez az alapállás.
Természetesen tengernyi jó példát tud mindenki, én is; de a rossz az nagyobbat üt.
Nos, a legközelebbi időpont: jövő szombat. Uvígyim! (meglátjuk / orosz)

A címre utalva - készült a napon szárított paradicsom. Fázisfotók a száradást követve készülnek; amint töpörödött törpördögök lesznek - jövök is.
Lesz ám más is, meglepetés ...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése