2016-02-11

Csak a változás állandó

A tanácsokkal általában úgy vagyok, hogy amit magam is hasonlóképp látom, azt megfogadom; ami pedig kívül esik a komfortzónámon - hiába bizonyul később "megkellettvolnafogadni" tanácsnak - az pusztába kiáltott szó marad. Apai vonalon ízületi problémák kísérik az életem, melyre a javallatok szerint kevesebb hús fogyasztása ajánlott.

Megrögzött állatbarát vagyok, néha még elvakultan is (sokan a szememre is vetik nyíltan vagy burkoltan). Az utóbbi időben az "tette be a kaput", hogy a piacon vásárolt csirkeszárny törött volt, sőt legutóbb az egyik comb is. Az pedig csak a csirke még élő voltában történhetett meg ...

Úgy döntöttem - hosszú napok elmélyült olvasása és az olvasottak kiértékelése után - , hogy a böjti időszakban túlnyomórészt vegán receptek szerepelnek majd a blogon. Nagyon sok jó példa áll előttem; az út pedig vegán finomságokkal van kikövezve.

Mit is jelent a vegán: nem fogyaszt semmilyen állati eredetű ill. az állatok kizsákmányolásából eredő terméket azaz húst (halat sem), tejterméket, tojást, mézet.
Igen mézet és halat sem.

Korábbi étkezéseim sem hússal álltak hússal; eddig is próbáltam ügyelni a zöldség, gabona és gyümölcs fogyasztására.

Legelső "problémám" a kávétejszín helyettesítése volt, de arra ma megtaláltam a megoldást.

2016.02.15-től kezdődik a new age. Én már nagyon várom. 

Ha valakit érdekel, szívesen látom az oldalamon: receptek, tapasztalatok, költségek, fotók.

4 megjegyzés:

  1. :) örülök, várom a recepteket!

    VálaszTörlés
  2. Akkor ez most csak a böjti időszak alatt lesz, hogy nem fogyasztasz állati eredetű dolgokat? Áááááá, úgysem bírod ki, hogy az "állati finom " kolbiszt, meg szalonnát örökre kihagyod az étrendedből./csak vicc/
    várom, hátha elkészíted a fitnesz sütit, ami zöldségekkel van töltve nyammmm;-))))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Első körben a böjti időszak a cél - a továbbiakról majd később, ha már látom, érzem ...

      Törlés