2012-07-13

Marinált sült paprika

Végre - végre - végre a sült paprika szezon elkezdődött. Általában nem édes, hanem méregerős paprikából szoktam készíteni - így persze eléggé behatárolt a fogyasztók köre. Én imádom, akkor most önző vagyok? Ugye más is szereti?
Köszönöm.
Ígérem, hogy lesz édes paprikából is, majd.

A paprikákat megmostam és megszárítottam.

Száraz serpenyőben - hétvégén tárcsán fog készülni - fekete hólyagosra sütöttem a paprikákat.


Jénai tálba tettem őket szépen folyamatosan úgy, hogy iziben rátettem a jénai tetejét, nehogy a gőzük elillanjon. Az utolsó adag elkészülte után még pihentettem egy ideig a paprikákat, hogy a feketére égett héját könnyen le tudjam húzni.
Erős paprika készítésekor érdemes (lenne) gumikesztyűt használni - én nem használtam, égett is egész este mindkét kézfejem. 

Amíg a paprikák nyúzásra vártak, elkészítettem a marinádot: 2 dl extraszűz olívaolajat összekevertem 1 dl fehérborecettel, megsóztam, megborsoztam.


Minden paprikát megszabadítottam a külső héjától.



Majd levágtam a szárukat, kicsumáztam és kiszedtem (amennyire tudtam) a magokat és az ereket, majd összekevertem a marináddal.


Üvegekbe porcióztam a paprika szeleteket; majd egy réteg olívaolajat öntöttem rájuk, fejükbe nyomtam a tetőt és mentek pihenni.



Egy napos pihenés után kóstolás - áááááááááááááá - kicsit csíp.



Tűznyelőknek ideális magában; mindenki másnak grillezett húsokhoz, szendvicsfeltétként.

8 megjegyzés:

  1. az a jó,csípjen is, ahoyg kifér a torkán! (torkomon) :))

    VálaszTörlés
  2. Tehetsz bele kevés fokhagymát, úgy is nagyon finom- Amúgy nagyon guszták!

    VálaszTörlés
  3. Valamikor, / majd' 30 éve/ elég gyakran készítettem, de azóta valamiért, nem. Sokszor olvastam róla az utóbbi években, újra népszerű és ismert lett. Minden évben elhatározom, hogy megcsinálom, de elmarad.
    No, majd talán az idén! Persze nem tűznyelőknek valót.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hajrá, most indul csak a paprika java - még nekem is lesz néhány fordulóm

      Törlés
  4. Na, ez az , amit mindenképpen elkészítek a család nagy örömére!:-) Köszönöm az ötletet!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, Marka! Remélem Családod körében is sikert arat!

      Törlés