2014-07-29

Ramen crust pizza

Ezt a receptet Eszti és Gábor lőtte a neten és telefonon meséltek róla. Már hallás után annyira megtetszett, hogy gyorsan rákerestem és kisebb módosításokkal el is készítettem.


Az alapja tészta, az a fajta, ami a zacskós kínai levesekben is van. Nekem véletlenül, de komolyan véletlenül volt itthon egy zacskó ilyen tészta, melyet egy-két percig főztem csak zöldséglevesben. A sütőt előmelegítettem.


3 evőkanál olívaolajjal kikentem egy jó nagy serpenyőt. A recept szerint vas serpenyőben kellett volna készíteni, de abból csak egyszemélyes méretű van itthon. A kiolajozott serpenyőbe öntöttem a lecsepegtetett, kifőtt tésztát; majd a gázra tettem és fakanállal lenyomogatva sütni kezdtem.

Rámorzsoltam másfél golyó mozzarella sajtot.


Erre jön a pizza szósz (ízlésünk szerint), nálunk ez most fűszeres tejföl volt.

A szószra jött a következő másfél golyó, összetépkedett mozzarella sajt.


Erre kerül a feltét - nálunk most csípős szalámi, sonka szeletek, apróra vágott zöldpaprika.


Ezután az előmelegített sütőbe tettem és addig sütöttem, míg szépen megbarnult.
A serpenyőből egy spatula segítségével csúsztattam tálra.


Felszeleteltem. Megettük. Villámgyorsan. Nagyon-nagyon  finom.


Ami legközelebb másként lesz: a tésztaréteget vékonyabbra készítem.


Kipróbálom normál paradicsomos szósszal is. A feltétek is kedvünk szerint változtathatóak. 

7 megjegyzés:

  1. Na most elvesztem, már kinézetre is isteni. Azt hiszem lopom is, hétvégén megörvendeztet Zolikámat vele :)
    Csak egy kérdés, egy zacskós kínai levest kell venni amiben az a tészta van benne? Vagy külön lehet venni ilyet?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm :) Én a jómúltkorában a Lidl-ben, amikor kínai napok voltak, vettem külön ilyen tésztát. Szerintem próba adagnak tökéletesen megteszi a kínai zacskós leves tésztája, legalább kettő. Majd referálj kérlek a fogadtatásról! :) köszi

      Törlés
  2. Nahát!Pizza kínai tésztából:-D Viszont jól néz ki és ha elfogyott tuti finom!
    Ez a tészta-azt hiszem rizslisztből készült-szóval én imádom!;-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm :) Lehet, nem veszi fel a versenyt Édesanyád zöldbabfőzelékével :)

      Törlés
    2. Óóóó, elfelejtettem és a pitét is.....
      Holnap!

      Törlés
  3. Azta!!! Mekkora ötlet, ezt mi is imádni fogjuk. :)

    VálaszTörlés