Jókor jutott eszembe a zöldborsókrém - ez a rettentő meleg egyik napról a másikra eltakarította a zöldborsót a piacról. Állítólag az utolsó szedést sikerült még megcsípnem egy kedves árusnál.
Annyit tudtam, hogy zöldborsóból szeretnék kencét készíteni, de némi inspiráció után kutakodtam a neten.
Én így készítettem: bő maréknyi diót enyhén megpirítottam egy lábaskában, majd késes aprítóval megőröltem.
20 dkg nyers zöldborsószemet egy kevés vízzel, negyed vöröshagymával, két gerezd fokhagymával összeturmixoltam. Hozzáadtam sót, őrölt borsot, mustárt és 7-8 kisebb bazsalikomlevelet és még forgattam egyet az aprítón.
Összekevertem az őrölt dióval és tökmagolajjal.
Kóstolgassuk és ízlésünknek megfelelően állítsuk be az ízeket. Hűtsük be.
Tálaláskor az enyhén pirított kenyeret kenjük meg a zöldborsós kencével és óvatosan öntözzük meg még egy kevés tökmagolajjal.