A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hal. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hal. Összes bejegyzés megjelenítése

2013-04-04

Carne-Veg sorozat: Süllő grillen

Mr Carne hosszú kihagyás után ismét magához ragadta a kezdeményezést: Medvehagymával pácolt grillezett süllő.



Felmérések szerint a magyarországi halfogyasztás jóval alatta marad mind az európai (10 kg/fő/év), mind pedig az egészség megőrzése szempontjából is kívánatos (5-5,5 kg/fő/év) értéknek: mindössze 3,2 kiló halat eszünk meg évente fejenként. Pedig aki halat eszik, annak egyebek mellett jóval nagyobb esélye van megelőzni és elkerülni a szív- és érrendszeri megbetegedéseket is.

Fogyasszunk halat, mert 
húsuk laza szövetszerkezetű, ezért könnyen emészthető. Igen kedvező energia- és zsírtartalmuk, valamint az átlagosan 15-20%-os fehérjetartalom miatt fogyókúrás étrendekbe is illeszthetők.
A halolaj – fajtától függően – kisebb-nagyobb mértékben tartalmaz többszörösen telítetlen (omega-3) zsírsavakat, amelyeknek igazolt hatásuk, hogy gátolják a vérrögképződést, mérsékelik a vérzsírszintet, szabályozzák a vérnyomást, ezáltal képesek csökkenteni a koszorúér megbetegedések veszélyét, ezenkívül létezik olyan fajtájuk, amely befolyásolja az agy és a szem fejlődését is.
Jó forrása a zsírban oldódó A- és D-vitaminnak, amelyeknek a keletkező szabadgyökök (rákos betegségeket előidéző anyagok) semlegesítését és a betegségekkel szembeni ellenállás növekedését köszönhetjük.

Mire kell figyelnünk?A halak zsírértéke fajtánként változó: a ponty, harcsa, tonhal, makréla, lazac, hering a zsírosabb, a fehér busa, amur, süllő, tőkehal, heck a szárazabb húsú halak közé tartozik (a teljesség igénye nélkül). A halhús összetételét azonban nagyban befolyásolja a hal kora és táplálkozása is. Telítetlen zsírsavakat jellemzően a tengeri halak tartalmaznak.Fontos szempont a főzési technika. Nem meglepő, ha azt mondjuk, a zsírban, olajban kisütött, panírozott halak zsírtartalma jóval magasabb még a sovány húsú halak esetében is, mintha főznénk vagy grilleznénk.
Mivel a hal allergiát válthat ki, fogyasztása egyéves kor után javasolt, szálkamentes formában, fokozatosan növelve a mennyiségetJó tudni, hogy a telítetlen zsírsavtartalom és a szervezetre kifejtett jótékony hatása a sütés-főzés mellett sem csökken.Természetesen a halat sem lehet az egyedüli védelemnek tekinteni egészségünk megőrzése érdekében. Emellett is nagyon fontos a változatos, kiegyensúlyozott táplálkozás, megfelelő életmód és a rendszeres mozgás. (forrás: fitway.hu)

A süllőfiléket sós-borsos-olívaolajos-medvehagymás-citromos pácban néhány órára behűtöttem.


Kevés extraszűz olívaolajat megforrósítottam és ebben gyorsan megsütöttem a lecsöpögtetett halszeleteket; ami medvehagyma a halon maradt - jöhetett!
Petrezselymes burgonyával és citrommal tálaltam. 


Mennyei! 

2012-09-21

Rántott süllő

Ha péntek, akkor hal; ha hal, akkor süllő vagy tonno - most süllő. Nem olajos, nem dobozos - friss.
Kértünk és némi anyagi ellenszolgáltatás után, kaptunk is gyönyörű süllőt. Kértem, hogy legyen filé - és lett! (Ezúton is köszönöm szépen!!!) Otthon még  a bőrét is lehúztam, így már teljesen "sima" hús volt; nem reklamáltak az aranyhalak sem a tóban.

A húst / halat, azaz a halhúst tenyérnyi darabokra vágtam, sóztam és meglocsoltam citromlével - így állt / ült két órát a hűtőben.


Közben uborkasalátát és petrezselymes burgonyát készítettem; Z behűtötte a pezsgőt.

Már majdnem az asztalnál ültünk, amikor a halat a szokásos módon paníroztam és frissen sütöttem; beesett még négy kis csirkecomb is a panírba, ha már ott lábatlankodtak ...


Papírtörlőn pihenik ki a forró zsírban való 100 m-es vegyes úszást.


Majonéz és citrom, a két hűséges jóbarát kísérte a rántott süllőt; az uborkasaláta a háttérből diszkréten figyelte pózolásukat.

Úgy tanultam, hogy hal után bort kell inni, mert különben azt hiszi (mármint a hal), hogy a kutya ette meg. 


Nálunk most gyöngyöző pezsgő került a poharakba.