A következő címkéjű bejegyzések mutatása: pizza. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: pizza. Összes bejegyzés megjelenítése

2014-07-29

Ramen crust pizza

Ezt a receptet Eszti és Gábor lőtte a neten és telefonon meséltek róla. Már hallás után annyira megtetszett, hogy gyorsan rákerestem és kisebb módosításokkal el is készítettem.


Az alapja tészta, az a fajta, ami a zacskós kínai levesekben is van. Nekem véletlenül, de komolyan véletlenül volt itthon egy zacskó ilyen tészta, melyet egy-két percig főztem csak zöldséglevesben. A sütőt előmelegítettem.


3 evőkanál olívaolajjal kikentem egy jó nagy serpenyőt. A recept szerint vas serpenyőben kellett volna készíteni, de abból csak egyszemélyes méretű van itthon. A kiolajozott serpenyőbe öntöttem a lecsepegtetett, kifőtt tésztát; majd a gázra tettem és fakanállal lenyomogatva sütni kezdtem.

Rámorzsoltam másfél golyó mozzarella sajtot.


Erre jön a pizza szósz (ízlésünk szerint), nálunk ez most fűszeres tejföl volt.

A szószra jött a következő másfél golyó, összetépkedett mozzarella sajt.


Erre kerül a feltét - nálunk most csípős szalámi, sonka szeletek, apróra vágott zöldpaprika.


Ezután az előmelegített sütőbe tettem és addig sütöttem, míg szépen megbarnult.
A serpenyőből egy spatula segítségével csúsztattam tálra.


Felszeleteltem. Megettük. Villámgyorsan. Nagyon-nagyon  finom.


Ami legközelebb másként lesz: a tésztaréteget vékonyabbra készítem.


Kipróbálom normál paradicsomos szósszal is. A feltétek is kedvünk szerint változtathatóak. 

2014-05-19

Spárgás pizza VKF! 64 fordulójára

Pénteken olvastam Nia kiírását a 64. VKF! (Vigyázz Kész Főzz) témájáról, mely  a pizza mindenféle formában. A véletlenek szerencsés összejátszása következében épp pizza készítését terveztem a hétvégére. 
A feltét mi más lehetne most nálam, mint a spárga. És paradicsom.



Mivel Z a pizzát kizárólag fehér alapon tudja elképzelni, így a nemzeti trikolor ismét adta magát.


A tésztához sajnos mennyiségeket nem tudok írni, mert már vagy 25 éve ezt a receptet készítem, így már csukott szemmel is megy.

Finomliszthez sót, fél csomag szárított élesztőt, olívaolajat és annyi langyos vizet adtam, hogy ruganyos tésztát kapjak.
Tepsit kiolajoztam, majd a fél órát pihentetett tésztát belesimítottam, nyomkodtam, kézzel igazítva a helyére.

Egy doboz joghurtot megsóztam, a tésztára kentem; majd megmosott, derékba tört zöld spárgával és apró koktélparadicsomokkal raktam ki. Kész.


Előmelegített sütőben addig sütöttem, míg a tészta széle szép barna lett.


Vékony tészta, sajt nélkül.


Színek, formák, textúrák idilli találkozása. 


2013-08-26

Pizza Agnese

Biztosan van hagyományos, igazi neve, de ez most az enyém.

Egyszerű, paradicsommal kirakott pizza készült, csak úgy. Mert maradt egy darabka élesztő - és valamit alkotni kellett.


Az élesztőt langyos vízben egy kis cukorral felfuttattam. Mennyiségeket pontosan nem tudok írni, mert ez "érzésre" ment. (Mennyire nem szeretem amúgy az ilyen meghatározásokat, hogy "amennyit felvesz"; meg "majd látjuk" - most nem méricskéltem - legközelebb pótolom).

Lisztet szórtam egy műanyag tálba, sóztam és beleöntöttem a felfuttatott élesztőt, kevés extraszűz olívaolajjal dagasztani kezdtem. Még kívánt egy kis lisztet (tessék, itt a következő pontos meghatározás), mert eléggé ragadt. Addig dagasztottam, míg szépen összeállt, levált az edény faláról; keményebb tészta lett. Liszttel megszórtam egy fém edényke alját, beleültettem a tésztagömböt és a tetejét is megszórtam liszttel. Letakartam, napra tettem.


A megkelt tésztát a tálból kiborítottam, átgyúrtam; majd az előzetesen olajjal kikent sütőtepsibe kézzel eligazgattam, nyomogatta.

A tetejét kirakosgattam félbe vágott színes paradicsomokkal, meglocsoltam extraszűz olívaolajjal és egy mókás mokkáskanálnyi szárított oregánót és leheletnyi sót szórtam rá.


Előmelegített sütőbe toltam, megsütöttem. Ha ettetek még finomat, - nagyon jól sikerült (vagy csak nagyon éhesek voltunk?).

Sok munka nem volt vele, főleg nem állt arányban a bezsebelt dicséretekkel.


Ui. Ha valaki megmondja, hogy mi a neve ennek a pizza fajtának - megköszönöm.

2013-02-12

Pizza

Ha azt mondom: Hugh; kire gondol(sz)?
- Hugh Laurie alias Dr House? 
- Hugh Jackman alias X-man?
- Hugh Grant alias Daniel Cleaver?
- Hugh Fearnley-Whittingstall alias River Cottage?

Nos, ez attól függ, milyen szempontból "vizsgáljuk" Hugh-t. A cím alapján választásom most a 4. számú delikvensre esett.

A következő vacsora alapját Hugh Fearnley-Whittingstall receptje inspirálta.

Tészta hozzávalói: 250g finomliszt (BL55), 250g kenyérliszt (BL80), 1 1/2 teáskanál só, 1 teáskanál szárított élesztő, 1 evőkanál olívaolaj + a tál kikenéséhez, 325 ml langyos víz. (forrás: Hugh Fearnley-Whittingstall)

A hozzávalókat összekeverjük, majd kb 10 percig gyúrjuk. Eleinte ragadós, majd a befektetett munkával egyenesen arányosan egyre jobb állagú lesz. Cipót formálunk.
Egy nagyobb tálat kikenünk olajjal, a cipót beleforgatjuk úgy, hogy az olaj mindenhol filmet képezzen rajta.



Tiszta konyharuhával letakarjuk; meleg helyen 2 óra alatt duplájára kelesztjük; majd 3 részre osztjuk.



Feltét hozzávalói: 2 közepes fej vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, 3 evőkanál olívaolaj, 5 db közepes csicsóka, 15 dkg kék sajt, só, bors

A hagymákat megtisztítjuk, 4-be vágjuk, majd vékonyan felszeleteljük. A fokhagymagerezdeket finomra vágjuk. A csicsókákat megfőzzük, meghámozzuk és felszeleteljük. 




A sajtot morzsoljuk vagy apróra vágjuk.



A sütőt 250 fokra (min 220 fok) előmelegítjük úgy, hogy a tepsit / sütőlapot is benne hagyjuk, hogy jól felforrósodjon.

Az olívaolajat felforrósítjuk és a vöröshagyma szeleteket lassan megpároljuk. Amikor szép halványbarnák, a tüzet elzárjuk, hozzáadjuk a finomra vágott fokhagymát, sót, frissen őrölt feketeborsot.




A tészta harmadát a lehető legvékonyabbra kinyújtjuk;



erősen lisztezett sütőlapra helyezzük  - így könnyen a sütőben forrósodó tepsire tudjuk majd csúsztatni -, egyenletesen rákenjük a hagyma egyharmadát; a csicsóka harmad részét rátesszük; végül a kéksajt harmadával megszórjuk.



A sütőben helyben járó sütőlapra / tepsire csúsztatjuk a pizzát és addig sütjük, míg a széle enyhén megbarnul, a sajt megolvad.


Ugyanígy járunk el a másik két pizzával is. 

Szeletekre vágva tálaljuk; angyali mosollyal bezsebeljük a dicséretet. Eközben  magunkban köszönetet mormolva éltetjük Hugh-t. Bármelyiket vagy mind a négyet.

2012-11-27

Pizza-féle

A héten Beastie közzétett egy receptet. Pizzalapot - karfiolból. Micsoda, karfiol? Mire a post végére értem, már biztos voltam benne, hogy hétvégén nálunk is "illatozni" fog a pizzalap.

A készítés módjában és az arányokban kicsit eltértem, de bizton mondom, nagyon finom lett.

Sós vízben megfőztem egy közepes fej karfiol rózsáit. Áttörtem és lemértem: 70 dkg volt.
Míg a karfiol főtt, 2 kávéskanál extraszűz olívaolajon megdinszteltem 4 közepes gerezd reszelt fokhagymát; felvertem 2 tojást; finomra reszeltem 10 dkg sajtot.
Összekevertem az áttört karfiolt a dinsztelt fokhagymával, a felvert tojásokkal, a reszelt sajttal, sóval, borssal és egy evőkanál olasz (pizza) fűszerkeverékkel.





A sütőt előmelegítettem, egy kis tepsit kibéleltem sütőpapírral és megkentem olajjal.
Beleöntöttem és simára igazgattam a masszát - kb. 1 cm vastag lett.
35 percig sütöttem 180 fokon.
Ekkor kivettem, a tetejére terítettem egy sütőpapírt, arra pedig kenyérvágó deszkát - gyorsan megfordítottam. Így a karfiol-pizza eddigi felső része került alulra.
A karfiolt visszatettem a tepsibe, és az eddig alul lévő részét további 15 percig sütöttem. Óvatosak legyünk, eléggé képlékeny.



Az idő letelte után szeletekre vágtam és egy nagyobb tepsibe helyeztem át őket (sütőpapírral együtt), hogy egymástól messzebb kerüljenek.
Megszórtam még egy kis olasz fűszerkeverékkel és 5 dkg reszelt sajttal.


Addig sütöttem, míg a sajt szépen rápirult a tetejére.


Forrón finom, langyosan isteni finom. 
Beastie javaslata szerint zakuszkával tálaljuk, nálunk simán elfogyott "natúr" formában.

A karfiol-, sajt- és fokhagyma illatért bőven kárpótol az íz.