A következő címkéjű bejegyzések mutatása: grill. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: grill. Összes bejegyzés megjelenítése

2016-06-26

Saslik vele sült körettel

Sokkoló leszek: rövidülnek a nappalok; közeleg a tél. 

Ezt az ételt télen/ősszel is elkészíthetjük - felidézve a nyár ízeit, illatait.


Nagyszerűsége egyszerűségében rejlik, egyszerre és együtt készül el a köret és a hús.

Sütőpapírral kibéleltem egy nagyobb, peremes tepsit. A sütőpapírt vékonyan beolajoztam, majd rászórtam 1 kg megmosott, felkockázott újburgonyát.



Erre fél kg megmosott, megtisztított zsenge zöldbab került, melynek a tetejét szintén vékonyan meglocsoltam olívaolajjal.


A saslikhoz még reggel bepácoltam egy felszeletelt sertés szűzpecsenyét és a hűtőben pihentettem estig.
Felszeleteltem vöröshagymát, füstölt szalonnát és enyhén csípős kolbászt; a bambusznyársakat vízbe áztattam.

A hozzávalókat felhúztam a nyársakra: hús-szalonna-hagyma-kolbász ... ; majd mind a hat nyársat a zöldbabokra fektettem. 4 nagyobb csipet sót szórtam rájuk.


Előmelegített sütőbe toltam (nem fedtem le) és villámgyorsan a hűs teraszra mentem.

Amint a nyársak egyik oldala megsült, fordítottam egyet rajtuk.
A köret is szépen megpuhult, megsült, mikorra a saslik elkészült.


Tálaláshoz a köretet tálba szedtem és egy kicsit még megsóztam.


A saslikokat egymásra halmoztam és indulhatott is a falatozás.


A köretet kicsit túlméreteztem, de a holnapi vagdalthoz is tökéletes lesz.

Jó étvágyat!

2016-06-25

Grill zöldséggel rakott rizs

Milyen gyakran talál az ember új barátot magának? Főleg megbízhatót? Ritkán. 



Nos én nemrég találtam - ez pedig a sütőzacskó.

Most zöldségeket készítettem benne: feldaraboltam és a zacskóba szórtam egy csomag zsenge sárgarépát, egy nagyobb fej hagymát. Hozzáadtam két jó nagy marék zöldborsószemet, néhány apró paradicsomot. Olívaolajjal összekevertem grillzöldség fűszerkeveréket és ezt is a zacskóba öntöttem. Összekötöttem a zacskót, tartalmát jól összeráztam; majd a zacskót néhány helyen megszurkálva előmelegített sütőbe toltam.


Míg a zöldségek sültek, petrezselymes rizst készítettem. 

Egy tűzálló tálat kiolajoztam és a rizs felét bele simítottam. Erre öntöttem a sült zöldségeket, melyeket befedtem a maradék rizzsel. Füstölt mozzarella sajtot reszeltem a tetejére és beküldtem a sütőben melegedni.


Annyi ideig sült csak, míg a sajt szépen rápirult a tetejére.


Camembert sajtot sütöttem, azzal tálaltam a rakott, zöldséges rizst. 


Nyári sütögetés vagy vendégség kiváló körete is lehet, hiszen előkészíthető; célegyenesben csak sütni kell. A zöldségek összetétele pedig szezononként ill. kedvünk szerint változtatható.

2015-10-25

Őszi grill

Vasárnap reggelre kockára fagyott az autó első és hátsó szélvédője. Ezek szerint tiszta volt az éjszaka. Lassan hideg lesz már az udvaron grillezni, mert elviszi a meleget az idő. Bogrács még sokáig játszik majd.

A lassan beköszöntő hideg idő tudatában a héten még grilleztünk egyet. Gyorsan elkészülő húst, csirkemellet választottam. A pác elkészítéséhez összekevertem olívaolajat, szójaszószt, mustárt, csili szószt, fekete borsot, cseppnyi piros paprikát.

A mártáshoz apróra vágtam egy fej lila hagymát, majd zöldcitrom levével ízesített tejfellel kevertem össze.


A köret sütőben sült burgonya volt.


A "mártás" csöppnyit sűrűre sikerült, de nem volt panasz miatta :)

2015-06-12

Fasírttal töltött hagyma

A szombati vacsorát Z vadászta. Ezt a verziót nagyon szeretem, a vacsora sikere biztos. 


 A faszenes sütés pedig a nagy melegben ideális.

Darált sertéshúst apróra vágott vöröshagymával, sóval, borssal pirospaprikával és kevés vízzel kevertem össze. Megtisztított vöröshagymának lehántottam a rétegeit - általában két réteget hagymánként, hogy a végén közel egyforma gombócokat kapjunk. A hagymahéjgömböket megtöltöttem az összegyúrt hússal.


A töltött hagymákat vékonyra szelt húsos szalonnába tekertem.


A betekert gombócokat alufóliába bugyoláltam, két végüket megtekertem.


A töltött hagymákat faszánparázsra fektettük, majd rendszeresen forgatva megsütöttük.

Közben a konyhai sütő is dolgozott, ott a köret készült.
Nagyobbacska újkrumplikat megsikáltam, feldaraboltam, majd sütőpapírral bélelt tepsiben sóval és zsírral összeforgattam.


Előmelegített sütőben pirosra sütöttem.


Készült még szalonnával sütött zöldspárga is - persze csak az "íze kedvéért".

A megsült, töltött hagymarétegeket az alufóliából kibontottuk; spárgával és sült burgonyával tálaltam.




2014-11-05

Egy csirkemell három arca

A hentes az előttem vásárló hölgyet elég rendesen kiosztotta, mondván a csirkemell nem sokra való, nincs íze, száraz. A vásárló "megvédte" magát: gyros lesz belőle. 
Én kerültem sorra: kértem csirkemájat - májpástétom lesz belőle; kacsazúzát - pörkölt lesz belőle - magyarázattal. A jóember kedvesen mosolygott: hmmm, az finom. Akkor a megadtam neki a kegyelemdöfést: kérek egy kisebb csirkemellet. A hentes elszontyolodott, de én megnyugtattam, hogy 3 fajta étel is készül majd belőle, hogy mi - az csak fúrja szépen az oldalát. 

Előkészületek: a csirkemelleket megmostam, hártyákat eltávolítottam, lapjával elfeleztem. 6 vékony, hosszú csíkot vágtam; maroknyit felkockáztam; a maradékot tenyérnyi darabokra vágtam. 

Együtt beforgattam a pácba: extraszűz olívaolaj, szójaszósz, mustár, őrölt feketebors, pirospaprika - a hűtőben pihentek vagy 4 órát.

Elkészítettem a köretet is. Három kisebb burgonyát meghámoztam, kockákra vágva sós vízben megfőztem. Miután kihűltek villával apróra törtem, felvert tojást, sót és annyi lisztet adtam hozzá, hogy jól formázható legyen. Diónyi gombócokat formáltam.


Bepaníroztam a hagyományos módon.



Forró olajban megsütöttem, papírtörlőn lecsepegtettem.


Hölgyeim és Uraim - most következik a varázslat! 

A csirkemell csíkokat vékony bambuszpálcára saté módra felhúztam, megsóztam és minden további zsiradék hozzáadása nélkül teflon serpenyőben megsütöttem.


A tenyérnyi húsdarabokat megsóztam és hagyományos módon paníroztam, kisütöttem.





A húskockákat egybeforgattam egy fej nagyobb darabokra vágott vöröshagymával és egy darabolt sárgarépával, megsóztam - zsiradék nélkül összesütöttem őket.



Z kedvéért egy kis petrezselymes rizs készült még és hagymás uborka billentette helyre a zöldségek arányát. Mustár és Ördögcsók.


Kicsit több munkával ugyan, de egy csirkemellből 3 fajta étel készült. A következő alkalommal majd elmesélem a hentesnek.

Verjük át a szemünket (úgyis azzal kezdünk enni) a terülj-terülj-asztalkával és kedvezzünk a pénztárcánknak.

2014-09-24

Joghurtos padlizsánsaláta

Hűtővadászat során a célkeresztbe került egy magányos padlizsán. Diszkrét lilaságával táncra csábított egy közepes fej vöröshagymát; egy pohár joghurt sejtelmes fénybe vonta a románcot.


A padlizsánt és a hagymát félbe vágtam, majd felszeleteltem.
Serpenyőben olívaolajat hevítettem, melyen a padlizsánt és a hagymát összesütöttem, sóztam, borsoztam.


A langyos zöldségkavalkádot sűrű joghurttal összekevertem, kihűtöttem.


Nekem így magában is tökéletes vacsora volt; de grillezett húshoz is gáláns kísérő.

2014-07-25

Füstös lecsó

Normál üzemben márciustól októberig rendszeresen, különben alkalmanként - havonta legalább egyszer - használjuk a "nyári konyhát": a party grillt. Alufóliával minden alkalommal kibéleljük, erre kerül a faszén vagy a fa. Így másnap könnyű kitisztítani, az alufóliával együtt kidobható a maradék hamu.

Most bográcsos lecsó készült, a fa tüzelés miatt füstösen.



Szalonnakockákat kiolvasztottam, majd a kisült zsíron megfonnyasztottam a felszeletelt hagymát.
Karikára vágott paprika,


és a héjától forró vízben megfosztott, felszelelt paradicsom 2:1 arányban került a hagymára.


Só és pirospaprika, valamint egy szál felszeletelt csípős kolbász hozzáadásával kezdődött a rotyogtatás.

Amint a levét elfőtte, a paprikák megpuhultak és már lehetett szegni a puha kenyeret (kizárólag a tunkoláshoz) és tálalni.


Az idei lecsó natúr volt, de bizton állathatom készül még majd rizzsel és tojással is. 

2014-07-17

Kétszer sült oldalas grillezett kenyérkével

Jómúltkorában tankoltam és elhoztam egy ingyenes magazint*. Átlapozni nem tudtam - vezetni kellett, és szerintem mint a legtöbb női autóban - elkeveredett a csomagtartóban. Tisztelet a kivételnek, ahol az újságnak nincs módja a rend miatt elkeverednie.

Végül előkerült és két receptje is inspirált olyannyira, hogy a hentesnél meg is kellett állnom egy szép oldalasért. 
A feldarabolt húst tepsibe tettem, majd leöntöttem 2 dl száraz fehérbor, felszeletelt vöröshagyma, egy fejnyi áttört fokhagyma, egy kanál cukor és víz keverékével, majd fóliával lefedve addig pároltam/sütöttem, míg a hús szinte leomlott a csontról.


Kihűtöttem és egy éjszakára a hűtőszekrénybe küldtem a hússzeleteket elmélkedni.



Másnap olaj, mustár, pirospaprika, só keverékével bepácoltam és estig visszazavartam őket a hűtőbe.


A szokásos joghurtos kenyértésztát kicsit keményebbre dagasztottam be; kelesztettem, majd átgyúrtam és féltenyérnyi darabokra vágtam.


Izzó faszénre feletti grillrácsra alufólia tálcát helyeztem és erre kerültek a kenyérbucik.


A forróság határára szépen dagadni kezdtek.


A forduló után:


És készen:


A bepácolt oldalasokat másodszor is megsütöttük.


Tapasztalatok: az oldalas kétszer sütése nagyon jó ötlet - bevált. A bucikat legközelebb kevésbé heves tűzön kell megsütni, hogy a rácsok ilyen markánsan ne jelenjenek meg - a tészta úgy is meg fog sülni.
Villogós ételsor lehet kerti partikra.

*Mol

2014-05-12

Spárgás grill

Végre elkezdődött a spárga szezon. Nekem a zöld a kedvencem. Most újfajta pácot kapott csirkeszárnyat kísért.



Olívaolajat összekevertem rozé borral, mustárral, csípős paprikakrémmel, pirospaprikával és feketeborssal. 
Ebbe a pácba ugrottak be a csirkeszárnyak és csirkemell szeletek.

Egy tűzálló tálat zsírral kikentem, a bepácolt csirke mellé egy csomag - gerincet roppantott - zöldspárgát fektettem, sóztam; majd együtt bújtak be a sütőbe.


A pirosra sült húsokkal együtt a spárga is elkészült.



Hús és köret együtt készült - naponta meg tudnám enni ...





Míg tart a szezon, gyakran asztalunkra kerül.