A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szőlő. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szőlő. Összes bejegyzés megjelenítése

2013-10-18

Szőlőkrémes mandulatorta

A szülinapomra készítettem ezt a tortát teljesen a saját ízlésem szerint.
Ez természetesen nem találkozott mindenki ízlésével, főleg a gyerekek ódzkodtak tőle.

Piskóta: 5 tojás sárgáját habosra kevertem 2 evőkanál vízzel és 5 csapott evőkanál cukorral. 
Az öt fehérjét 2 evőkanál vízzel és egy csipet sóval kemény habbá vertem. 
A tojássárgás keverékhez 7 evőkanál mandulalisztet kevertem, majd óvatosan összeforgattam a tojáshabbal.
Előmelegített sütőben tűpróbáig sütöttem.

Krém: egy kis doboz mascarponét kikevertem egy kis üveg cukormentes szőlőlekvárral majd beleforgattam 2 dl kemény habbá vert tejszínt.

A mandulás piskótát ketté vágtam, a szeletek tetejét szőlőlével megcsurgattam majd a szőlős krémmel betöltöttem.


A torta krémmel vékonyan megkent tetejét gazdagon megcsurgattam szőlőlével.

Habbá vert tejszínhabbal tálaltam.

2013-10-17

Csíkos birsalmasajt

Az ősz elérkeztének csalhatatlan jele, hogy potyogni kezd a birsalma a fáról. 
Nosza, vágjunk bele a feldolgozásába. 
Nem "sima" birsalmasajt készül csak, hanem szőlővel kevert is.


A birsalmákat megsúroltam, a magházakat kivágtam, majd citromsavas vízbe merítettem a darabokat, míg a teljes mennyiség elkészült. Ezután következett a mérlegelés - víz nélkül.


A birsalmákat egy kis vízzel együtt megfőztem, majd a botmixerrel pürésítettem.
1 kg tisztított birsalmához 80 dkg cukrot borítottam - főztem, főztem.

A birsalma egy részéhez szőlőlekvárt kevertem, majd többféle variációban rétegeztem hideg vízzel kiöblített tálkákba.


Készült persze csak a hagyományos és csak szőlős birsalmasajt is.



Most a szikkadás fázisában vannak - forgatás - forgatás.


Az íze frenetikus - akinek módjában áll - tegyen egy próbát!

2013-09-30

Cukormentes szőlő lekvár - 2013

Az idei hosszú, forró nyár nagyon jót tett a szőlőnek; pompás - édes othello szemek várták sorsukat.



A fürtöket megmostam, lecsepegtettem; majd szépen leszemeztem.


Mikorra ezzel végeztem, a kezem már szép lilás árnyalatban játszott - a fürtök pedig már csak ágas-bogas korall képet mutattak.


A szőlőszemeket rozsdamentes fazék pocakjába görgettem, majd addig főztem, míg a szemek teljesen szétestek; a szőlőhéj gyönyörű mély lilára festette a szőlőszemek húsát is.

Főztem - kavargattam - főztem - kavargattam; a cseppentési próba után egy akkora lyukú szűrőn, melyen a magok nem mentek át - egy kanál segítségével átsimogattam a lekvárt.

Egy újabb forralás, mely után a sterilizált üvegekbe töltöttem a pektin-, zselésítő- és hozzáadott cukor nélkül készült lekvárt; tótágas, dunszt.


A szőlőmagok felhasználásáról kicsit később.

2012-12-17

Zselés szaloncukor

Múltkorában - a még tőkéken maradt szőlőből bölcs előrelátással - rostos levet konzerváltam.

Most elővettem a két üveget és tartalmukat zselatinnal összefőztem.
Bonbon formáimat megtöltöttem és vártam a csodát - és a csoda megérkezett.
Jó félóra hidegben kuporgás után a zselés szaloncukor "belsők" elkészültek.
72%-os csokoládét olvasztottam - próbáltam temperálni úgy, hogy a csokoládé 3/4-ét vízgőz fölött megolvasztottam, majd a maradék csokoládét összetörve hozzákevertem.

A zselés bonbonformákat pálcikára szúrtam és szilikon ecsettel minden oldalukat megkentem az olvasztott csokoládéval, majd sütőpapírra sorakoztattam őket.


A heti feladat színes sztaniol beszerzése és becsomagolni a cukrokat.

Nagyon jól sikerültek, finomak lettek - ezen felbuzdulva további ízeket is tervezek - remélem ezt a tervet idén sikerül is megvalósítani.

2012-11-26

Szaloncukor alap

November elején leszedtük a még tőkéken maradt szőlőfürtöket. Nem lett sok, mert szedés közben természetesen eszegetni is kellett; meg a darazsak is szépen besegítettek.
Mi legyen belőle? Zselés szaloncukor. Jó, de hogyan? 
Még korainak gondoltam a szaloncukor tényleges elkészítését, mert Karácsonyig biztosan egy darab nem maradt volna.
Így az a kompromisszumos ötlet jutott eszembe, hogy most csak az alapot készítem el, december közepén pedig megtörténhet a szaloncukor gyártás.

Leszemeztem a szőlőfürtöket, megmostam a szemeket.


Lekvárfőző fazekamban elkezdtem főzni a szőlőszemeket. Gyorsan összesetek és kibújtak halványrózsaszín ruhájukból.

Ritka szövésű konyharuhába öntöttem és lecsepegtettem, így kiebrudalva a magokat és héjat. Csak erős idegzetűeknek, nem szép látvány.



A lecsöpögött szőlőlevet cukorral összefőztem, csírátlanított üvegekbe töltöttem (2 db 200 ml üvegnyi lett összesen) és száraz dunsztban hagytam lassan kihűlni.


Állaga folyós - ezt is vártam el tőle, viszont biztos körülmények között várja fellépését Karácsonykor a zselés szaloncukor készítésénél. Még visszatér ...

2012-10-03

Cukormentes szőlő lekvár II. felvonás

Annyira jól sikerült a bemelegítő adag a szőlőlekvárból, hogy most ipari mennyiséget készítettem 6,5 kg szőlőszemből.

A megmosott szőlőfürtöket leszemeztem, két fazékban (egybe nem fért bele) feltettem főni.
Anyukám ötletén kapva kaptam, a félig megfőzött szőlőszemeket átpasszíroztam, így a magok (nagy része) hamupipőkéskedés nélkül kikerült a lekvárból.

Szőlőszemek és tükörképük a fazékban (foto Z)

15 db 220 ml-es üveg gyönyörűséges színű, cukormentes szőlőlekvár készült.


Annyira, de annyira szép színe van ... most ő a kedvenc.




2012-09-24

Szőlő lekvár cukor nélkül

Szóló szőlő, csengő barack - hangzik a mesében. Most csak a szőlő szólt, méghozzá édes hangon.



Annyira édes idén az otelló szőlőnk, hogy semmi cukrot nem tettem a lekvárba.

Az illatozó, hamvas áfonyát játszó fürtöket megmostam és leszemeztem.


Itt követtem el egy hibát: nem magoztam ki, ugyanis a szőlőmag sok jó hatással rendelkezik (én még szeretem is), de később nem úsztam meg.

Feltettem főni a szokásos fazékban az 1,1 kg szőlőszemet és időnként megkevertem. 


Olyan jól befűtöttem szegényeknek, hogy többen eszement gyorsasággal szabadultak meg a ruhájuktól. Közben a lila és pink változatos árnyalataiban gyönyörködhetett minden arra járó.


Jó félóra múlva szépen besűrűsödött a lekvár és ekkor jött Hamupipő (mégsem mondhatom már magamra, hogy Hamupipőke) feladata: kiválogatni a magokat. Szerintem ezek a fürtök kifejezettem arra gyúrtak egész nyáron, hogy tengernyi magot termeljenek; sikerült nekik. Néhány magnak megkegyelmeztem - nem direkt -, ők maradhattak a lekvárban.


Gyönyörű szín, pompás íz, csodálatos illat:


ő a cukormentes szőlő lekvár. Összesen 42 dkg lett: ez az egy üveg és félig egy felfújtas tálka. Sok munka és idő, de az eredmény kárpótolt, engem. Akik nem közreműködtek tevékenyen az elkészítésben, ők kárpótlás nélkül részesültek az íz- és színorgiában.