A következő címkéjű bejegyzések mutatása: húsmentes. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: húsmentes. Összes bejegyzés megjelenítése

2016-03-23

Köleses keltekercs (húsmentes)

A húsmentes fogások sorában most köles és kelkáposzta (k&k) kapta (k&k&k) a főszerepet.


Egy kis fej kelkáposztát leveleire szedtem, majd fűszeres forró vízben blansíroztam; a leveleket lecsöpögtettem.

Kevés olívaolajon apróra vágott hagymát és egy felaprított zöldpaprikát dinszteltem paradicsomkockákkal. Kevés vízzel felöntöttem, megszórtam pirospaprikával és sóval. Egy bögre megmosott kölest beleöntöttem a pörkölt alapba és két bögre vizet apránként hozzáöntve puhára főztem. Kihűtöttem.


A kellevelek közepére egy-két kanál pörkölt kölest tettem és felgöngyöltem.


Kiolajozott kerámia sütőtálba sorakoztattam a tekercseket.


Az egész tál szépen megtelt.

Befedtem tejföllel és megszórtam reszelt sajttal.


Előmelegített sütőben szép pirosra sütöttem.


Tálalásnál további tejföllel tálaljuk. Vagy kefírrel.


2016-03-02

Steiner Kristóf a konyhámban

Jól kitaláltam ezt a hatásvadász címet :) Igazából Kristóf konyhája vendégeskedik, pontosabban költözött be a konyhámba.

Az egész vendégeskedés úgy kezdődött, hogy néhány hete erős felindulásból rákattintottam az egyik könyves áruház honlapjára, ahol épp Steiner Kristóf: Kristóf konyhája című, szakácskönyvél mélyebb és személyesebb tartalmú, interaktív vegán könyve volt premier plánban.
Néhány kattintás, és már meg is rendeltem, két napra rá pedig már izgatottam olvastam is a könyvet.

Kristóf stílusát nagyon szeretem; véleményem szerint nagyon jól ír. Vegán szakácskönyve pedig telis-tele van személyes élményével.

Első, Kristóf inspirálta recept a Keftedes - görög fasírt. Vegán recept, hús helyett sárgarépa a fő alapanyag. Itt és most az én - az egy tojás miatt nem vegán - verzióm következik.


3 szál sárgarépát meghámoztam és a reszel durvább fokán lereszeltem. Egy nagyobb fej vöröshagymát és három gerezd fokhagymát finomra vágtam.

Olívaolajon megdinszteltem a vöröshagymát, majd hozzáadtam a fokhagymát, a reszelt sárgarépát; fűszereztem sóval, őrölt fekete borssal és fahéjjal. Kevés víz rendszeres hozzáadásával addig főztem/pároltam/sütöttem, míg a sárgarépa kenhető állagúra esett szét. A masszát (ez a brazil mindenhol megjelenik) kihűtöttem.


A hideg krémhez egy tojást és annyi zsemlemorzsát adtam, hogy jól formázható legyen. Gombócokat formáltam, melyeket még zsemlemorzsában meghengergettem.



Míg a fasírt főtt, elkészítettem egy hatalmas adag salátát: apróra vágott tofut bepácoltam mustár + citromlé + olívaolaj + só + bors+ oregánó + szeletelt lila hagyma + cézár salátaöntet keverékébe. Felkockáztam egy kígyóuborkát; felszeleteltem egy piros kaliforniai paprikát és 4 szem apró paradicsomot. Végül az egészbe belekevertem néhány marok saláta mix-et.


A fasírtok mindkét oldalát forró olajban megsütöttem; papírtörlőn szikkasztottam majd salátával körítve tálaltam.


Mennyei húsmentes lakoma kerekedett! Köszönöm, Kristóf.

2012-10-11

Brokkoli fasírt

Ha némelyek azt gondolnák, hogy teljesen elment az eszem, akkor ki kell mindenki ábrándítani: nem - sőt. Megéltem már annyit meg még egy kicsit, és csak most készítettem először brokkoli fasírtot.



Az ihletet Mirza oldalának böngészésekor kaptam és mindjárt egy svédcsavarral reprodukáltam.

Megmostam egy fej brokkolit és a rózsákat (kis szárral) sós, csipetnyi szódabikarbónás vízben megfőztem.

Botmixer barátomat segítségül hívtam, így viszonylag gyorsan pépet készítettem, melyhez hozzáadtam egy egész tojást, egy kis szelet vízbe áztatott és alaposan kicsavart barna magos kenyeret, egy közepes fej dinsztelt hagymát, 2 gerezd lereszelt fokhagymát, sót, frissen őrölt feketeborsot, cecei pirospaprikát.

A masszát (Felipe épp rótta a köröket) összedolgoztam, kóstoltam - finom.


Gombócokat vettem a masszából (még mindig körözött Felipe), lapos pogácsa formára igazítottam és házi zsemlemorzsába forgattam.


Forró olajban mindkét oldalukat megsütöttem, papírtörlőn lecsepegtettem.

Nekem nagyon ízlett. Párbeszéd Z-vel:
- Megkóstolod?
- Meg.
...
- Ízlett?
- Igen.
- Kérsz még?
- Nem ...

Így lett nekem még két ebédre való brokkolifasírtom - szerencsére, mert hidegen is finom.