A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szárzeller. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szárzeller. Összes bejegyzés megjelenítése

2014-01-09

Áfonyalekvárral sült almás csirkecomb

Az úgy indult, hogy Z talált egy ígéretes receptet, melyen azért egy kicsit alakítottam.



Hozzávalók: 6 db filézett csirke felsőcomb, 2 fej vöröshagyma, 1 nagy vagy két kisebb alma, 2 db 125g-os camembert, áfonyalekvár, só, bors, szalonna, 2-3 szárzeller

A csirkecombfiléket sóztam, borsoztam - pihenni küldtem a hűtőbe. 



Szalonnaszeletet felkockáztam, zsírját kiolvasztottam, melyen a fűszeres combokat megsütöttem majd a vékony szeletekre vágott vöröshagymát is megpirítottam.


A vékony szeletekre vágott alma mindkét oldalát a zsíron megpirítottam. Sütőpapírral bélelt tepsibe fektettem a sült hagymakarikákat, erre sorakoztattam a befűszerezett, megsült csirkecombokat; a szárzeller darabokat közéjük szórtam.


A combokat befedtem a sült almával, majd erre rétegeztem a vékony szeletekre vágott camembert sajtokat.


Előmelegített sütőbe toltam majd addig sütöttem, míg a sajt szépen meg nem olvadt.


Ekkor lekentem 3 kanál áfonyalekvárral, majd még így is sütöttem néhány percig.


Petrezselymes rizzsel tálaltam.


Legközelebb a sajtot vastagabbra vágom és az áfonyalekvárt külön kínálom hozzá.

2013-03-14

Carne-Veg sorozat: Bab mártogatós medvehagymával

Miss Veg ajánlása medvehagymás bab mártogatós, melynek alap ötletét egy tv-műsorban láttam.

A száraz hüvelyesek közül hazánkban a sárgaborsó, a lencse és szárazbab a legkedveltebb zöldségféle. Ezek különösen a vegetáriánusok számára jelentenek fontos táplálékot, hiszen fehérje összetételük igen hasonló az állati eredetű komplett fehérjékéhez, így kiváló húspótló ételek készülhetnek belőlük. Érdemes legalább hetente egyszer fogyasztani ezeket valamilyen formában, a diétázók azonban számoljanak magas energia- és szénhidráttartalmukkal!
Bab vagy népies nevén paszuly.  A termést még zsengén, hüvelyes formában "zöldbab"-ként, illetve beéretten a magját "szárazbab"-ként fogyasztjuk.

Elődeink a babnak inkább a magját kedvelték, jó eltarthatósága, laktató hatása különösen népszerűvé tette.

A többi hüvelyeshez hasonlóan a fejtett tarkabab is kitűnő fehérjeforrás. Húsfélék helyettesítője lehet az étrendben, mivel fehérjéi majdnem hogy egyenértékűek a hús vagy a tojás fehérjéivel.
Az állati eredetű fehérjékkel ellentétben a hüvelyesek (a szójababot kivéve) nem tartalmazzák megfelelő mennyiségben és összetételben a szervezet egészséges működéséhez szükséges esszenciális aminosavakat, ezért más növényi eredetű táplálékkal és (teljes kiőrlésű) gabonafélékkel együtt célszerű őket fogyasztani.
(forrás: teller.hu)


Hozzávalók: 1 fej vöröshagyma, 2-3 gerez fokhagyma, egy babkonzerv (fehér vagy tarka) vagy beáztatott és megfőzött szárazbab, só, bors, 3 evőkanál olíva olaj, 2 evőkanál medvehagymakrém


Az olívaolajon megpároltam az apróra vágott vöröshagymát, majd a végén hozzáadtam a reszelt fokhagymát is. A lecsepegtetett babot a fortyogó hagymákra öntöttem és kb 5 percig kevergettem, majd hozzáadtam a medvehagyma krémet és összefőztem. Lazításként 2 evőkanálnyi bab-levet kapott.



Botmixerrel pépesítettem, összekevertem, só, bors.

Behűtöttem, majd szárzellerrel és pirítós kenyérrel tálaltam.


Szuper vendégváró és szendvicsbe is kiváló.


2013-03-01

Tonhal és szárzeller

A szárzellert (angol zeller; halványító zeller) néhány hónapja fedeztem fel az egyik német hard-diszkont hálózat üzletében.
A gumós zeller nem nagy kedvencem, először nem is tudnám megmondani, hogy miért vásároltam meg; talán azért, mert olyan gyönyörű üde zöld színe van.


A jó minőségű, dobozos tonhal nagy kedvencem; citrom és pirítós - készen is van a gyors reggeli vagy vacsora.


Most a pirítós kenyeret a szárzeller helyettesítette - hmmm - kedvenc.



Love tonno ...