A következő címkéjű bejegyzések mutatása: túró. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: túró. Összes bejegyzés megjelenítése

2016-02-05

Túrógombóc másképp

Ezer éve olvasom Móni blogját - most is egy szuper ötletet kaptam Tőle: kukoricadarával készítette el a túrógombócot.


0,5 liter vizet fél kávéskanál sóval felforraltam, majd beleöntöttem 15 dkg kukoricadarát; néha megkeverve sűrűre főztem. Hozzáadtam 0,5 kg áttört túrót és jól összedolgoztam.
Miután kicsit kihűlt, gombócokat formáltam, melyeket a szokásos módon elkészített zsemlemorzsába forgattam. 

Porcukorral és tejföllel tálaltam.


Másnap is puha; kiválóan viselte melegítést. Reggelire. Utána pedig ebédre is. Vacsorára pedig - legnagyobb sajnálatomra - már nem maradt.

2014-05-13

Kapros-túrós lepény

A piacon a tojásos néninél mindig van egy kis zöldség, virág esetleg kolbász és szalonna. 
Most gyönyörű kapor virított csinos csomagokba kötve. Illatos táncot lejtettek kecsesen hajlongva. 



Nem is tudtam két csokornak ellenállni, mert már ott, akkor eldőlt, hogy kapros-túrós lepényt készítek.

A tésztához összegyúrtam 25 dkg lisztet, 5 dkg vajjal, két kanál cukorral, csipet sóval, fél csomag szárított élesztővel és bő 1 dl langyos tejjel. Meleg helyen duplájára kelesztettem.

Fél kg túrót villával áttörtem. Hozzáadtam 2 tojás sárgáját, 5 csapott evőkanál cukrot, 1 evőkanál búzadarát, csipet sót, a két csomag apróra vágott kaprot. Csipet sóval habbá vertem 3 tojás fehérjét, majd lazán a túróhoz forgattam.



A megkelt tésztát kizsírozott tepsibe "tapicskoltam", majd a túrót rásimítottam.


Előmelegített sütőben megsütöttem. 

A tetejét megkentem 1 tojás sárgája, 1 evőkanál tejföl és 1 evőkanál cukor keverékével és addig sütöttem, míg ez a máz megszilárdult rajta.


Miután kihűlt (úgy értem, majdnem kihűlt) kockákra vágtam. 


A tepsi nagynak bizonyult, vagyis a töltelék kevés lett - vagy ezek kombinációja. A lényeg a lényeg, hogy nem árt, ha a receptfüzetbe a tepsi nagyságát is leírjuk, hacsak nem sütjük meg hetente ill. a tepsink egy és állandó. 


2014-01-10

Hússal töltött túrógombóc

Az agyrágó bogár ismét elindult. Maradt egy maréknyi sertéspörkölt, ezért a gombhoz kellett igazítani a kabátot. Valahogy megjelent a hússal töltött túrógombóc képe. 



túrógombóc tésztáját kora reggel összeállítottam, hogy estére a búzadara megduzzadjon. Megduzzadt. Összeállt.

A tésztából darabokat szaggattam és mindegyik közepébe egy-egy darabka sertéshúst tettem, majd gombóccá formáltam. Forrásban lévő sós vízben adagonként kifőztem.

Tejfölt összefőztem egy kis pörköltszafttal. Kevés zsíron zsemlemorzsát pirítottam. Egy fél maréknyi diót durvára vágtam.

Tálaláskor a gombócokat meglocsoltam a pörköltszaftos tejföllel, megszórtam a durvára vágott dióval és kevéske pirított morzsával.


A receptet megtartjuk. Megkóstoltatjuk másokkal is - hirdetjük, mert finom!

2013-11-28

Fokhagymás hús túrógombóccal

A sós túrógombóc nagyon befutott nálunk, most épp fokhagymás hús kísérője lett.

túrógombóc hozzávalóit (túró, búzadara, tojás, só) összekevertem és 6-7 órára hűtőbe tettem. Este egyforma golyókat formáztam, sós vízben kifőztem és sós olívaolajba forgattam - tálalásig melegen tartottam.



Kisütött szalonnazsíron vékonyra szeletelt vöröshagymát pároltam, apróra vágott sertéscomb kockákat pirítottam, majd egy egész fej, reszelt fokhagymát adtam hozzá, sóztam, paprikáztam.

Amint a hús megpuhult egy pohár tejfölt adtam hozzá. Egy forralás és a mártás már szelíden ölelte a gombócokat.


A fokhagyma illata messzire űzte a vámpírokat - már ha épp arra kódorogtak.

2013-10-23

Sós túrógombóc rókagomba mártással

Sikerült szép hosszú nevet találni a vacsorának. A név hosszúsága egyenes arányban áll a készítés során felhasznált edények számával, de megérte.

Az alapötletet Eszter oldalán találtam, de én más befejezést kínáltam a gombócoknak.


A gombóchoz délelőtt összegyúrtam 33 dkg tehéntúrót két egész tojással, 1,3 dl búzadarával, sóval - majd a hűtőbe küldtem őket gondolkodni. Este a masszához kevertem egy csokor apróra vágott zöldpetrezselymet, egy kisebb fej finomra vágott vöröshagymát, maréknyi reszelt parmezánt. Diónyi gombócokat formáltam.



Néhány szelet húsos szalonnát kockákra vágtam, zsírjukat kisütöttem; a pirult szalonnakockákat a zsírból kivettem. 
A gombócokat lobogva forró, sós vízben megfőztem, majd lecsepegtetés után a szalonnazsírba forgattam.

Míg a gombócok több adagban kifőttek, megtisztítottam 20 dkg friss rókagombát.


Olajon megpároltam egy kisebb fej apróra vágott vöröshagymát, majd a rókagombát rádobtam és  sózva megdinszteltem. Őrölt feketeborssal szórtam meg és néhány kanál tejföllel főztem össze.

Tálalásnál a gombócokat megszórtam reszelt sajttal és a sült szalonnakockákkal, s tejfölös gombaszósszal körítettem.


Húsmentes fogásként a szalonnát kihagyjuk és vajban forgatjuk meg a gombócokat. Gomba híján sajtmártással is kínálhatjuk. 

Nálunk még lesz folytatása.

2013-09-27

Nektarin - túróval

Akik rendszeresen olvasnak, már valószínűleg észrevették, hogy egy vonalat több oldalról is megközelítek ill. ha egy koncot megszereztem, nem eresztem addig, míg teljesen le nem csupaszítom.

Nos, ez történik most is. Túró, joghurt.

Az áttört túrót joghurttal és egy kanál nyírfacukorral kikevertem.
Zabpelyhet szárazon enyhén megpirítottam.
Kicsi, sárga nektarinokat apró falatkákra vágtam.

És ekkor jött - nem a Tenkes Kapitánya - az összeállítás: krémes túró - nektarin kockák - krémes túró - nektarinkockák - egy falat krémes túró - pirított zabpehely.


Kiváló reggeli. Pompás vacsora. Ebéd utáni nasi. Multifunkciós desszert. 
Amit még nem említettem: finom-finom-finom. 

2013-09-26

Túróval töltött sült paprika

A minap könnyű vacsorát terveztem - általában azt tervezek, de nem mindig sikerül...
A körvonalakat az ötletszerű (majdnem) bevásárlás adta: a piacon nagyon szép , édes, piros paprikákat vásároltam.


Az egészséges vonalat követve túrót és joghurtot pakoltam a kosaramba.

Az eredeti elképzelésem az volt, hogy ízesített túróval megtöltöm a paprikákat, behűtöm, felszeletelem - így kínálom a szendvicsbe/re.

És ekkor jött a ház urának szuper kérdése: Ugye megsütöd a paprikát? 

Hogy? Mit? Miért? Hát persze - oly módon készítem el a paprikát, mint amikor fetával töltöttem meg a chilit.

A paprikákat megmostam, megszárítottam, kicsumáztam, majd forró olajban néhány perc alatt körbe sütöttem. Épp csak addig, mag enyhén megpuhultak.

A túrót áttörtem, összekevertem néhány kanál joghurttal, sóztam és borsoztam - majd jól kikevertem.

A fűszeres túróval megtöltöttem a sült paprikákat és már tálaltam is.


Csodálatos ízorgia; a könnyű vacsora pihekönnyűnek találtatott, mert hipp-hopp elfogyott.



Míg tart a friss paprika-szezon - kipróbálásra ajánlom.


2013-07-19

Túrós pirított tészta

Lassan úgy járok, hogy Z minden héten alkot valami újat - akit egyszer elkap a gépszíj...

Húsos szalonnacsíkokat megpirítunk, majd szűrőkanállal kiszedjük a serpenyőből.
A visszamaradt zsíron fodros nagykockatésztát megpirítunk majd vízben kifőzzük.

Sütésálló tálba rétegezzük a hozzávalókat: pirított, főtt tészta - túró - tejföl - pirított szalonna - pirított, főtt tészta - túró - tejföl - pirított szalonna.
Sütőbe toljuk 10 percre majd sajtszeletekkel rakjuk ki a tetejét. Ekkor már csak addig toljuk vissza a sütőbe, míg a sajtszeletek megolvadnak.


A sütőtálban tesszük az asztalra - bezsebeljük a dicséretet. 
A kuktára vagy a mosogatógépre bízzuk a mosogatást.

2013-05-08

Túrós piskóta

A cím alapján gondolhatnánk túrós piskótatekercsre vagy túrós piskótakockára.  Mindkét fajta sütemény nagyon finom, de most egy teljesen más verzió következik.

Az úgy kezdődött, hogy megmaradt kb 10 dkg túró. Ez a mennyiség túrós tésztához kevés, a túrógombóchoz pedig nem elegendő.

2 tojás fehérjét egy evőkanál vízzel és egy csipet cukorral kemény habbá vertem. 
A 2 tojás sárgáját egy evőkanál vízzel és 2 evőkanál cukorral habosra kevertem, majd hozzáadtam a 10 dkg áttört túrót. Hozzáadtam a tojáshabot úgy, hogy ne törjön össze.

4 felfújtas formát vajjal kikentem és a tésztát elosztottam bennük.
Előmelegített sütőben tűpróbáig sütöttem.


Cukormentes sárgabaracklekvárral tálaltam.

Nem volt egy túl könnyű piskóta, a túró kissé lehúzta a tésztát; de azért finom volt. Tán egy kis lekváros töltelék és csokoládémártás más dimenzióba helyezné; majd legközelebb, ha marad egy kis túró...

2013-04-03

Rakott túrós-pudingos csiga

Mit lehet tenni néhány megmaradt, kicsit már unalmas, mindenki által már került fahéjas csigával? Erről persze a fahájas csigák is tehetnek, mert bőrük már veszített feszességéből, töpörödött törpördögöknek tűntek.

Felderítettem a lehetőségeket: vaníliás pudingpor, tej, túró, saját készítésű vanília aroma.


A fahájas csigákat felszeleteltem. A pudingport a receptnél előírtnál egy deciliterrel több tejjel készítettem el, majd belekevertem kb 10 dkg túrót.


Egy üvegtál aljára terítettem egy réteg túrós pudingot, erre a sor kalács-szelet került; túrós puding - kalács - túrós puding.


Hűtőszekrényben kihűtöttem.