A következő címkéjű bejegyzések mutatása: lekvár. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: lekvár. Összes bejegyzés megjelenítése

2014-06-18

Epres bodzavirágzselé

Ezt a finomságot kis késéssel tudom csak megmutatni, de jövőre is lesz tavasz!

Bodzavirágot az erdő alján szedtem, távol a forgalmas úttól - még az eső előtt, így a sok illatos virágpor mind a mi lekvárunkat gazdagította.



Egy nagy üveget telezsúfoltam a bogárkáktól megszabadított virágfejekkel úgy, hogy két citrom is belekerült; majd feltöltöttem vízzel. A hűvös kamrában pihent két napot.
Ezután a vizet leszűrtem és cukorral főzni kezdtem. Közben néhány marék megmosott epret sűrűre főztem, botmixerrel pürésítettem.

A bodzazseléhez hozzákevertem az eperpürét, majd pektinnel beállítottam a kívánt állagot.



Csírátlanított üvegekbe töltöttem a ragyogó színű zselét, néhány perces fejenállás után behúzódtak a hűtőtáskába dunsztolódni.



Mesés reggeli kerekedett másnap: frissen sült zsemle és epres bodzavirágzselé.

2014-06-17

Cukormentes darabos meggylekvár

Egyik legkedvesebb keresztlányom, Eszter kérésére kerülnek fel a cukormentes lekvárok egymás után - most van szezonjuk. Ebben a melegben sokáig sajnos úgysem tart a szezon.

Kedves Barátaink - Etus és István - meglepett bennünket: kaptunk egy kosár meggyet. Köszönjük! 

Még "melegében" elcsemegéztünk egy adagot - Ba-tu is segítségünkre volt ebben; a maradék egyik részéből hozzáadott cukor nélkül készült darabos lekvár.

A meggyszemeket leszáraztam, megmostam és kimagoztam.
Esdekelve kérték a meggyszemek, hogy a lekvárfőző fazékba ugorhassanak. Rajtam nem múlik, hajrá!

Lassú tűzön, gyakran kevergetve addig főztem, míg a levet teljesen elfőztem. Pektinnel meghintettem a lekvár tetejét, elkevertem, majd csírátlanított üvegekbe töltöttem. Fejtetőre állítottam a forró lekvárral teli üvegeket néhány percre, majd dunsztolódni küldtem őket.



Másnap reggel tartottuk a kóstolót, erős meggyíz - csodás állag, de káros cukor nélkül.

2014-06-16

Cukormentes cseresznyelekvár

Itt a nyár, a gyümölcsfák elkezdték ontani a frissességet, egészséget, finomságot.
Ha azt halljuk, hogy "lekvár"; legtöbbször egy cukros finomság íze dereng fel.
Nos, lehet máshogy is; hagyjuk, hogy a gyümölcs íze domináljon. Ne rejtsük el a harsogó piros ízt a cukor nem épp egészséges fátyla mögé.

Nagy, vastag húsú cseresznye (germersdorfi) a kedvencem; gyermekkorom óta ez a fajta van a kertben.



Megszedtem egy kosárkával, leszáraztam és megmostam. Egyesével - gép nélkül - kimagoztam, mert minden egyes szem külön figyelmet igényel; a nemkívánatos lakóknak kívül tágasabb.

A cseresznyéket lekvárfőző fazekamban lassan főzni kezdtem. Mivel a cseresznyében nagyon sok a víz, jó ideig tartott, míg a lekvár sűrűsödni kezdett.

Az üvegek és tetők sterilizálására a lekvár kevergetése közben jut bőven idő.

Amikor már a szemek teljesen összeestek, lé már csak minimális volt, szokásos szerepét játszotta a botmixer.
A lekvár szép sima lett - ekkor már csak néhány percre tettem vissza a tűzre.



A hozzáadott cukrot nem tartalmazó cseresznyelekvárt az üvegekbe mertem, tótágas, dunszt, kész.
Kóstolónak csak néhány kanálnyi maradt; ez a finom, egészséges lekvár megérdemli a különleges kínálót is.

2014-01-22

Narancslekváros golyó

Vasárnap délután kiürült az édességrekeszem. 



Gyorsan ellenőriztem a készleteket: dió, lekvárok garmadája.
Az egyik polcról kikandikált egy kis keksz is.

Diót és kekszet külön-külön ledaráltam és hozzáadtam 3 evőkanál saját készítésű narancslekvárt.


A tésztát összegyúrtam és golyókat formáltam belőle. Ennyi.


A kezdetektől a kóstolásig kb 10 perc telt el - tehát akár váratlan vendégeknek is hipp-hopp készíthetünk finom édességet.

Valamint kiváló kis mennyiségben az édességrekesz gyors feltöltésére.

2013-08-27

Körtelekvár

Újdonságot készítettem, és milyen jól tettem!

Körtelekvár - hófehér körtelekvár:


A nagyon helyes kis körtéket meghámoztam, magházukat kivettem, kis darabokra vágtam, melyeket citromsavas vízbe merítettem, nehogy megbarnuljanak.



Ezután a teljes mennyiséget lecsepegtettem és a jól bevált, rozsdamentes fazékban főzni, párolni kezdtem először fedő alatt, majd anélkül.

Amint a körtedarabkák megpuhultak, 10%-nyi cukrot adtam hozzá, majd a botmixer gondjára bíztam.

Egy utolsó forralás, sterilizált üvegekbe töltés, kupak a fejbe, tótágas, dunszt, pózolás.

A szuper állag miatt pektin sem volt hozzá szükséges.


Csodaszép fehér - black and white, yea yea yea

2013-08-19

Szederlekvár

A Facebook "Befőzünk" csoportjának augusztusra választott gyümölcse a szeder.

Lehet, hogy kicsit beszűkültem, de lekvárt készítettem...


A szedreket leszedtem, megmostam és a lekvárfőző fazékba küldtem egy kis cukor társaságában.
A bogyók lassan vesztették el tartásukat, közben gyönyörű bordó levet engedtek ki.
Miután elkezdett sűrűsödni a lekvár kapott egy kis pektint - az arány most az előírthoz képest feleztem (10 kg gyümölcs - 50g pektin).

A lekvár csírátlanított üvegekbe került, tótágas, dunszt.

A kóstoláshoz elkészítettem kedvenc tápióka pudingomat - jól álltak egymásnak:



Ízre is, színre is.

2013-08-15

Piros lett a paradicsom, meg sárga ...

Majdnem pontosan így kezdődik egy régi nóta/műdal; bár ott azt mondják, hogy nem sárga. Márpedig itt sárga is. Talán attól sárgul, mert megirigyelte a tavalyi piros paradicsomlekvár sikerét.

Idén kicsit másként készítettem, de mennyei lett most is.


A szokásos piros paradicsomlekvárhoz Rubens kedvencei paradicsomot használtam (nem így hívják, de nekem a sűrű redők miatt ez jobban tetszik). 



A paradicsomok héját lehúztam, megmértem, összedaraboltam és főzni kezdtem. Mikor már szépen összeesett, adtam hozzá 20% cukrot, saját készítésű vaníliakivonatot. A botmixer kisimította a ráncokat. Ezután pektinnel sűrítettem; csírátlanított üvegekbe töltöttem, tótágas, dunszt.


A sárga paradicsomoknak az íze is más, kicsit édesebb.


A folyamat és az ízesítés ugyanaz volt, mint a piros paradicsom esetében.


Kóstolgatás magában, vajas kenyérrel - a meccs egyenlőre döntetlen. Most egy kis sárgát, most egy kis pirosat ...

A Facebook "Befőzünk" csoportjának augusztusi zöldség penzuma ők lettek.

2013-08-01

Carne-Veg sorozat: Erdei gyümölcs lekvár

Miss Veg most is ragaszkodik a fakanálhoz, a lekvár főző fakanálhoz.

Az erdei gyümölcs lekvárt ribizliből, málnából, szederből és áfonyából készítettem.

A nyugati étrendben az áfonya az eper mellett a második legnépszerűbb bogyós gyümölcs. Nemcsak Európában, de szerte a világon nagy népszerűségnek örvend (például Amerikában az ottani őshonos változatot az indiánok több száz éve fogyasztják), sőt, az áfonya az ázsiai és a mediterrán konyha egyik kedvenc alapanyaga is.
Népszerűsége nem véletlen, rendkívül ízletes és egészséges gyümölcsről van szó, amely méretében ugyan kicsi, de hatalmas tápértékkel bír, és minden más gyümölcsnél vagy zöldségnél erősebb és hatékonyabb antioxidánsokat tartalmaz, így rengeteg betegség ellen véd.
A legújabb kutatási eredmények alapján az áfonya valóban megérdemli jó hírnevét: mindössze egyetlen adag áfonya annyi antioxidánst tartalmaz, mint amennyi antioxidáns található 5 adag sárgarépában, almában, brokkoliban vagy sütőtökben.



Az áfonya többek között Észak-Amerikában őshonos növény, és régóta elismert és fontos része az amerikai indiánok étrendjének. Az indiánok jöttek rá annak idején, hogyha e bogyós gyümölccsel dörzsölik be a szárított húsokat, akkor lassíthatják azok romlását. A korai telepesek az indiánoktól lesték el az áfonya gyógyászati célú felhasználását.
A közelmúltban a Journal of Clinical Nutrition folyóiratban közzétett, nemrégiben készült tanulmány megállapította, hogy azon személyeknél, akik napi 15 dkg áfonyát fogyasztottak rendszeresen, a vérben lévő antioxidánsok mennyisége jelentősen emelkedett, és a kutatók szerint ez elengedhetetlen a különböző szív- és érrendszeri megbetegedések , a cukorbetegség, az öregedés, a rák, a makula degeneráció és a szürkehályog kialakulásának megelőzéséhez.
Tudjuk, hogy a vérben lévő antioxidánsok fokozott jelenléte csökkenti a mellrák kialakulásának kockázatát, de talán a legizgalmasabb kutatási eredmény mégis az, hogy az áfonya képes csökkenteni és megelőzni az öregkori betegségek (mint például az Alzheimer-kór és az elbutulás) hatásait.
(www.dietless.hu)


A megmosott gyümölcsöket jól bevált rozsdamentes fazekamban főzni kezdtem; szépen, lassan rotyogtak.



A gyümölcsök súlyához képest 15 % eritritet adtam hozzá, majd 5 % pektint.

Steril üvegekbe töltöttem, tótágas, dunszt.


Másnap a reggelit ő koronázta meg.

Figyelem: a ribizli és a málna magokat bőven tartalmaz, akit zavar, szitán passzírozza át a lekvárt még a pektin hozzáadása előtt.

2013-06-21

Rózsa lekvár - SAD 16.

Tobzódunk a nyárban, a rózsák édes illatukat ontják, gyönyörű vörös színük igéző és csábító. Lekvárfőzésre csábító. SüniSüti 16. SAD (Süss, Alkoss, Díszíts) kiírására nevezem be a lekváromat.



Leszedtem két jó nagy maréknyi rózsaszirmot. Vörös rózsaszirmot.
Az egyik maréknyi szirmot 2 dl forrásban lévő vízzel leöntöttem és állni hagytam, hadd engedjék ki szirmok a szín és illatanyagukat.



Amikor kihűlt, hozzáadtam a többi szirmot is és forralni kezdtem; majd botmixerrel pépesítettem.


Bloggerinák tapasztalata alapján citromlevet adtam a rózsapéphez, mely cseppenként varázsolta vissza a rózsák csodás színét.


A 3:1 zselésítőnek megfelelő arányban cukrot adtam hozzá. Az előírás szerint befejeztem a rózsa lekvárt, üvegbe töltöttem - tótágas, dunszt - pózolás.


Különleges íz, csodálatos szín.

2013-05-16

Carne-Veg sorozat: Rebarbarás eperlekvár

Miss Veg (csak nekem tűnik úgy, hogy átvette szinte teljesen az uralmat?) ajánlata a rebarbara és az eper házasságából készült lekvár.

A rebarbarát valószínűleg mintegy 4500-5000 éve ismerik. Első konkrét írásos nyoma i.e. 2700-ből való, s egy kínai gyógyfüves könyvben található. Gyógynövényként gyöktörzsét használták. Időszámításunk kezdetén már fontos kereskedelmi áru volt, ami így Európába is eljutott. Csak a XVIII. század óta, a répacukor elterjedése óta használatos a konyhában. Cukrozás nélkül ugyanis túl savanyú lett volna.



Pürésített gyöktörzse a hennához hasonlóan hajszínezőként is beválik, a hajszálakat vörösre festi, de ugyanígy megfelel természetes kelmék, pamut vagy gyapjú festésére.
Jellegzetesen fanyar, savanykás ízét magas almasav-, citromsav- és oxálsav-tartalma határozza meg. 100 g rebarbara mindössze 16 kilókalóriát tartalmaz. A belőle készített ételek mégsem mondhatók soványnak, mivel viszonylag sok cukorral készülnek. Hasznos növényi rostokat, tartalmaz, továbbá értékes cseranyagokat, flavonoidokat, polifenolokat. A vitaminok közül pedig bőségesen van benne A-, B1-, B2- és C-vitamon és niacin. Ásványi anyagai közül kiemelkedően sok kálium, kalcium, foszfor, magnézium, vas és szelén benne.
A növény minden részében találhatók antrakinon-származékok és oxálsav, de főként gyöktörzsében és leveleiben. A kerti rebarbara gyöktörzsében öt százaléknyi antrakinon mutatható ki. Vizelethajtó, salaktalanító hatású, ezért tavaszi vitamin- és tisztítókúrák ideális eledele, de vigyázat; nagy dózisban bélnyálkahártya-irritációt, gyomor- és bélgörcsöket okozhat.
(forrás: hazipatika.com)


Két csomag rebarbara szárat (42 dkg volt) vásároltam a piacon (300 Ft/csomag), mely megtisztítva 30 dkg lett. 
A feldarabolt rebarbara szárakat kevés víz - kb 1 dl - hozzáadásával főzni kezdtem. Viszonylag hamar megpuhult és szépen kezdett szétesni.
Hozzáadtam egy fél citrom levét - nem mintha nem lett volna eddig is olyan savanyú, hogy összehúzta a ... mindent - és 5 csapott evőkanál cukrot. 
Harmadoltan, negyedeltem egy maréknyi epret, beleszórtam egy harmad mokkáskanál pektin, azt is hozzáadtam.
Addig főztem, amíg teljesen egynemű lett. Üvegbe zártam - tótágas -dunszt.
"Sajnos" kimaradt néhány kanálnyi, ezt reggelire gyorsan meg is kellett egy kis vajas kenyérrel kóstolni.



Enyhén savanykás, de nagyon finom lekvár lett, mellyel a "Befőzünk" Facebookos csoport második évadjának, első befőzésére nevezek.


2013-05-15

Narancsos panna cotta

A hűtőben árválkodott egy doboz (2 dl) habtejszín és egy narancs, adta magát, hogy panna cotta készüljön.

A narancs kifacsart levét (1 dl) összekevertem a 2 dl tejszínnel, 2 evőkanál nádcukorral, két teáskanál házi vaníliakivonattal és 8g pektinnel; habverővel simára kevertem.

Felfújtas tálkákat (3) hideg vízzel kiöblítettem.

A tejszínes-narancsos egyveleget felforraltam és fél percig forrni hagytam, majd a tálkákba töltöttem. Hűtőben hagytam tálalásig.

Szomolyai feketecseresznye-, ill. cukormentes sárgabaracklekvárral tálaltam.


ill. cukormentes sárgabaracklekvárral tálaltam.


Télen majd narancslekvárral erősítem az üdítő citrusízt.

2013-04-25

Carne-Veg sorozat: Pitypang zselé

Miss Veg ajánlata egy szuper tavaszi növényből készült édesség.

Az egész növényt behálózzák a tejedények és a tejcsövek. Sérülés hatására minden részéből sárgásfehér tejnedv csurog ki, melyben viaszszerű anyagokon kívül kaucsuk is található. Keserűanyaga többek között a salátában is előforduló lactucopikrin és lactucin, amelyeknek mennyisége és egymáshoz viszonyított aránya évszakonként változik. Változó keserűanyag-tartalma virágzás idején a legnagyobb.
A pitypangot már az ókorban is használták a gyógyászatban, ma is gyűjtik ilyen célból levelét és gyökerét. Gyomor- és bélbetegségekben étvágyjavító és emésztést elősegítő. Magas kálium- és savanyú triterpénszaponin-tartalma miatt jó vizelethajtó is.
A népi gyógyászatban igen elterjedt, több étvágyjavító és vizelethajtó teakeverék állandó komponense, emellett máj- és epebetegségeknél is használják. Gyökere megpörkölve feketekávé-pótló. Élelmezési jelentősége a választék bővítésében van. Nyugat-Európa több országában fogyasztják halványítva és halványítás nélkül salátának és főzeléknek.
A népi gyógyászatban több mint 500 különböző néven ismerik, tavasszal a kankalinnal, csalánnal együtt a legelső gyógynövények egyike, amelyekkel megkezdhetjük a szervezet méregtelenítését. Nemcsak nagy (4-5%) káliumtartalmú levele, hanem feldarabolt gyökere is kiváló főzelékalapanyag, például párolva.
(forrás: terebess.hu)

Több helyen láttam a pitypang méz receptjét, a gyönyörű színe azonnal megragadott, de a tengernyi cukor nem dobott fel nagyon.

A jól bevált bodzazselém alapján pitypangzselét készítettem.

Leszedtem 200 virágfejet, a szirmokat levágtam. Egy kisebb lábosban egy felszeletelt citrommal és 1 liter vízzel lassú tűzön forralni kezdtem. 
Kb egy óra múlva már szép színe lett. Ritka szövésű ruhán átszűrtem. 



7,5 dl folyadékot, 28 dkg cukrot összekevertem egy dzsemfix-el, felforraltam, fél percig főztem, majd alaposan elmosott üvegekbe öntöttem; a kupakjukat a fejükbe nyomtam, tótágas, másnapig dunsztoltam.

Másnap reggel vajas kenyérrel élveztük az üvegbe zárt napfényt.

2013-03-25

Ricottás pohárkrém

A múltkori panna cotta, Z-nél aratott sikerén felbuzdulva ismét hasonló édességet készítettem, méghozzá ricottával.


A pohárkrémhez szükségem volt egy doboz habtejszínre, ricottára, tortazselére, valamint két fajta házi lekvárra.

A legalsó réteghez összekevertem a ricotta kétötödét 4 teáskanál szomolyai feketecseresznye lekvárral


A legfelső réteg előkészítéséhez szükség volt a ricotta második kétötödére és 4 teáskanál levendulás sárgabaracklekvárra. A levendula nem tolakszik, diszkréten a háttérben marad.


A középső réteghez a tejszínt lábasba öntöttem, hozzáadtam 2 evőkanál házi vaníliás barnacukrot, a maradék ricottát és a kis zacskónyi, színtelen tortazselét. Kevergetve főztem, egy percig forraltam, majd a tűzről lehúzva hűtöttem. Amikor elkezdett "megkötni", összeállítottam a pohárkrémet.
Feketecseresznyés krém, tejszínes krém, levendulás sárgabarackos krém. 


Tetejét feketecseresznye lekvárral díszítettem, behűtve tálaltam.

2013-03-07

Carne-Veg: sárgabarack

Miss Veg jelenése van ezen a héten is: főszereplő a sárgabarack.

A sárgabarack jótékony hatása vitathatatlan. Tartalmaz A-vitamint, béta-karotint, B17-vitamint, káliumot, kalciumot, foszfort, C-vitamint és ként. A csontok és a szövetek újjáépítésében fontos szerepe van, így fogyasztása egyaránt javasolt fiataloknak és időseknek.
Növeli a sejtek energiáját, élettartalmát, fokozza a vérképzést, mérsékli az asztmás panaszokat. Vízhajtó, méregtelenítő hatású. Segít leküzdeni a baktériumok, vírusok által okozott fertőzéseket.
(forrás: vitaminsziget.hu)



A zserbó-szelet mintájára készült a hozzáadott cukrot nem tartalmazó lekvárok (sárgabarack és szilva), valamint mák felhasználásával készült "Lekváros-mákos szelet".

Tészta hozzávalói: 1/2 kg finomliszt, 1/4 kg vaj, 1 tojás, 1 tojássárga, 2 dkg élesztő, 3 evőkanál porcukor, só.

A tészta hozzávalóit összegyúrtam, majd 4 részre vágtam.
Az első golyócskát kinyújtottam, és sütőpapírral bélelt tepsibe fektettem. Bőven megkentem saját készítésű, hozzáadott cukor nélküli szilvalekvárral.


Erre ismét egy kinyújtott tésztalap került.

A tésztalapot megkentem hozzáadott cukor nélküli sárgabaracklekvárral 



és bőven megszórtam darált mákkal.


Tésztalap - szilvalekvár - tésztalap.

A legfelső sort villával megszurkáltam és közepesen meleg sütőben megsütöttem.

A tetejét magas kakaótartalmú olvasztott csokoládé és olvasztott vaj keverékével kentem meg.




Pompázatos lett.
A cukor nélkül készített lekvárok még megvásárolhatóak.


2013-02-14

Carne-Veg sorozat: szilva

A múlt heti cékla után Miss Veg nem adta át a megjelenés lehetőségét, most szilvalekváros papucsot készített; azért egy kicsit Mr Carne is besegített.

A szilva a rózsafélék családjába tartozik.
A zamatos, húsos, lédús szilva kalóriaszegény, nem tartalmaz telített zsírokat, ám vitaminokban, ásványokban és más összetevőkben gazdag, amik hozzájárulnak az ideális egészség fenntartásához.

Hashajtóként használják, mert köztudott, hogy a benne lévő olyan összetevők, mint a rost, a szorbit és a szatén elősegítik az anyagcserét az emésztőrendszerben.

Kiváló C-vitaminforrás, amely hatékony antioxidáns. A C-vitamin segíti a szervezetet a rák, a gyulladások és a szabadgyökök elleni harcban.
Értékes forrása az A vitaminnak és a béta-karotinnak. Az A vitaminnak jótékony hatása van a látásra, a bőrre és a nyálkahártyák egészséges megőrzésére. A tanulmányok következtetései szerint, ez a vitamin véd a tüdőrák és a rák szövődményei ellen.

Jelentős mennyiségben tartalmaz olyan polyphenolic antioxidánsokat is, mint a lutein, és a zeaxanthinul cryptoxanthinul. Ezek az összetevők segítenek a szabadgyökök és a reaktív oxigén elleni harcban, ami fontos szerepet játszik az öregedés folyamatában és más betegségekben. A zeaxanthina, a retina sárga foltjában levő karotinoid elnyelő szelektív anyag, melynek feltehetőleg fényszűrő szerepe van.

A szilva gazdag olyan ásványi anyagokban, mint a kálium, vas és fluorid. A vasnak vörösvérsejtképző hatása van. A kálium a sejtek és a testnedvek fontos összetevője, ami szabályozza a szívverést és a vérnyomást.Gazdag olyan B vitamin komplexekben, mint a niacin, a B6-vitamin és a pantoténsav, ezek együtt elősegítik a szervezetben a proteinek és a zsírok anyagcseréjét. K-vitamint is tartalmaz, ami fontos a véralvadáshoz, a csontok fejlődéséhez és az Alzenheimer-kórban szenvedő betegek gyógyításához.
(forrás: edenkert.hu)

Töpörtyűs tészta hozzávalói: fél kg darás liszt, 2 dkg élesztő, 35 dkg töpörtyű, 1 tojás, só, bors, tej

A hozzávalókat összegyúrtam.



Deszkán kinyújtottam, négyzeteket vágtam, melyek közepébe saját készítésű, hozzáadott cukrot nem tartalmazó szilvalekvárt töltöttem. Két szemben lévő sarkot egymásra hajtottam, majd beküldtem a papucskákat a sütőbe.




Közepes tűzön, pirulásig sütöttem.


A megmaradt tésztaszéleket összegyúrtam, golyókat formáltam. Mindegyik golyó közepébe az ujjammal mélyedést készítettem, és megtöltöttem a cukormentes szilvalekvárral; megsütöttem.



A hosszú órákon át főzött, hozzáadott cukrot nem tartalmazó szilvalekvár kitűnően állja a sütést; nálam még kapható.




2013-02-01

Palacsinta

A palacsinta nekem nagy mumus, olyanra soha, de soha nem sikerül, mint amilyen Anyukámé. Ez van, elismerem a hibáimat - felsorolni nem fogom.

Sütöttem néhány palacsintát.


Z kedvence a cukormentes sárgabaracklekvár, én kicsit bonyolítottam a dolgon: cukormentes sárgabaracklekvár, szőlőlekvár és kakaó. All in.