Sztrapacs

Azért nem sztrapacska, mert a végeredmény hasonlít, de a tészta-része különbözik tőle.

Nos, úgy indult a dolog, hogy a boltban (persze megint hézagos listával indultam) szembe jött velem egy adag juhtúró. Mivel körözött volt otthon, így csak a kellemes társasága miatt vásároltam meg, minden hátsó szándék nélkül és ötlet hiányában.

Otthon pedig elkezdtem keresni a kabátot a gombhoz. Viszonylag gyorsan meg is találtam egy zacskó csipetke formájában.

A csipetkét zsíron megpirítottam, mint a tarhonyát; majd dupla mennyiségű vízzel felöntöttem, sóztam, megfőztem.

Tűzálló tálat kikentem vékonyan zsírral és a főtt csipetkét a morzsolt juhtúróval lerétegeztem. A tetejére juhtúró került.

Közben beizzítottam azt a bizonyos, az idősebb generáció által biztosan ismert, NDK-s party grillt. A fűtőszálak gyorsan és hatékonyan dolgoztak: a tálban a sztrapacs gyorsan átsült, teteje lepirult.

Az íze természetesen nem vetekedhetett az eredeti sztrapacskával, de ál-sztrapacskának azaz sztrapacsnak tökéletes volt - vacsorának meg pláne!