Mese

Lassan eszmélek, más az érzés, mint eddig volt. Hideg van, alig látok; cincogást hallok csak.

Óvatosan körülnézek, három kicsi csupasz négylábút látok és egy nagy szőröset. Valamilyen titkos erő a nagy szőröshöz húz, aki megszimatol, megtisztogat; közben nekünk suttog: Isten hozott benneteket gyermekeim , én vagyok a Mamátok.

Nekem azt súgta a fülembe a Mama, te vagy Musi Pali, kisfiam. Jó érzés odabújni a Mamához; csupaszon elég hideg van. Éhes is vagyok – négyünknek szerencsére nem kell versengeni a vacsoráért; jut bőven. Elalszom újra; testvéreimmel egymást melegítjük.

Mama közben az éléskamrába ment, ő is megvacsorázott, de máshogy, mint mi – hangosan rágcsált. Nagyon hangosan. A füleim nagyon érzékenyek. Amilyen jól hallok, annyira rosszul látok. Testvéreimmel megbeszéltük, hogy mindannyian ugyanígy érzünk; még jó, hogy ilyen közel vagyunk egymáshoz; közelre ugyanis jól látunk.

Az odú, ahol élünk nem nagy, de kényelmes. Mama szerint nem kell aggódnunk, Papával sokat dolgoztak azon, hogy legyen élelem az egész télre. Nagyobb testvéreim már elköltöztek itthonról; Mama szerint mindig csak a legkisebb Musik laknak együtt.

Jaj, ez akkor azt jelenti, hogy hamarosan nekünk is el kell költözni tőlük? Szeretném, ha mindig együtt maradhatnánk, olyan vidáman telnek a napjaink.

A meleg vacokba kapjuk a reggelit; utána közösen játszunk, majd Mama tanítgat bennünket. Ebéd után a Papa játszik velünk; vacsora után pedig – tele hassal – nagyokat alszunk.

Már nem vagyunk csupaszak, napról napra egyre szebb és hosszabb a szőrünk. Barnás-feketés a bundánk; olyan, mint a föld színe. Amikor úgy bújócskázunk, hogy befogjuk az orrunkat, hogy ne érezzük egymás illatát; akkor sokszor nem is látjuk meg egymást. Ez nagyon vicces szokott lenni.

Ma nagyon vidám napunk volt – úszni mentünk. A víz sekély volt; a vízszint közel volt a parthoz, így könnyű volt kimászni. Hatalmas fröcskölést csaptunk; Mamának tiszta víz lett a frissen mosott haja. Papa azzal szórakoztatott bennünket, hogy a bajuszán vízcseppeket egyensúlyozott.

A vacsora különlegesen finom volt – mindenki kapott egy apró diót és egyedül kellett felnyitnia. Mennyei íze volt. Mama szerint sokat kell koptatni a fogunkat – sokszor kell ilyen kemény dolgokat rágcsálnunk.

Nagyot nőttünk már és mostanában a család elindult megnézni a környéket, hogy mi, a gyerekek hol is fogunk lakni, mert hamarosan érkeznek a kistestvéreink.

Több házat is megnéztünk már, és én elsőre beleszerettem egy csodálatos palotába. Mama és a Papa is azt mondja, hogy ne legyek ilyen nagyravágyó, de úgy gondolom, nem tudnak lebeszélni arról a házról.

Ó, azt a nagy háznézés közben el is felejtettem mondani, hogy Nusi testvérünk férjhez megy a szemben lakó Patrikhoz.  Jövő héten lesz az esküvő, meghívjuk az egész rokonságot. Az én feladatom az, hogy diókat görgessek haza.

Mama és Papa nagyon büszkék voltak rám, mert – a kinézett új lakóhelyemről – olyan hatalmas diószemeket görgettem haza, hogy az egész násznép a csodájára járt. Ugye, hogy van előnye a nagyravágyásnak?

A lagziban megismerkedtem egy szépséggel: hosszú szempillái vannak, és nagyon gyorsan cincog, Paulának hívják. Szüleink megbeszélték, hogy amint berendezkedtem az új házban, megtarthatjuk mi is a kézfogót.

Paulának is megmutattam leendő otthonunkat ahol beépített medence is van. Igaz elég magas az oldala, meg csúszós is és növények vannak az alján, de csak a miénk lesz.

Körbejártuk a szobákat, megterveztük hol legyen a háló, a konyha és a 3 kamra. 3 kamrája nem volt még egy rokonunknak sem, Mama szerint már kóros ez a nagyravágyás.

Ma elköltöztem otthonról, hogy előkészítsem a házat Paula érkezésére.

Alig akartam elhinni, de amikor beléptem tengernyi diót találtam iszonyú magasra felhalmozva. A diók takarosan óriási ládákban voltak és hetente az óriások újabb és újabb ládákat hoztak.  Eddig nem is meséltem az óriásokról, ugye? Mama szerint nagyon kell óvakodni tőlük, mert nem szeretik a fajtánkat. Nappal nem szabad mutatkozni előttük; mivel éjszakára ők is behúzódnak a vackukba, így nekünk ilyenkor szabad a vásár.

Nagyon sokat dolgoztam azzal, hogy feltöltsem mind a három éléskamrát. Már az is tornamutatvány volt, hogy a ládákból kivarázsoljam a legkövérebb diókat. Persze a diók jobbra-balra gurultak, elég nehéz volt begörgetni a kamrákba. El kell árulnom egy titkot, az egyik diót megkóstoltam – mennyei volt! Jól kimelegedtem az egész napos cipekedésben, ezért gondoltam egyet, mi lenne ha kipróbálnám egyedül a medencét, csobbanok egy hatalmasat. Igazából nem lenne szabad egyedül úszni, tanította a Mama, de lassan családos leszek; nem lehetek anyámasszony katonája!

Felmásztam a diós ládák tetejére és onnan ugrottam egy hatalmas fejest a medencébe. Jó mélyre süllyedtem, így láttam, hogy vízililiomok alusszák ott téli álmukat.

És akkor a rémület szorította össze a szívemet, az egyik lábamra rácsavarodott a liliom egyik indája. Próbáltam kiszabadulni, de minél inkább rángattam, annál jobban húzott lefelé.

A levegő egyre fogyott. Megadtam magam; már nem harcoltam; sötétség mindenhol. Mamára gondoltam és Papára. A testvéreimre és Paulára …

Másnap az egyik óriás bement a tárolóba, ahol a télen nem használatos dolgok voltak, növények teleltek és észrevette, hogy egy mezei egér belefulladt a vízililiom hordójába. A sarkokban eldugva nagy diókat találtak felhalmozva...